Olajtól a szalonnáig

 
Meglepő módon egy háztartásban számtalan zsiradék fellelhető.
Az otthonról hozott példa alapján beszerzett alapanyagok mellett
a háztartásunkban hamar megjelennek a barátnők/kollégák által javasolt
termékek és a különféle gasztronómiai kísérleteinkhez vett,
elsőnek talán kissé egzotikusnak tűnő zsiradékok is.
Aztán szépen minden a helyére kerül, s betölti a neki szánt szerepet.
 

Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ezerféle zsiradékkal lehet jó háztartást vezetni,

de minden zsiradéknak megvan a maga szakterülete,

ahol a lehető legtöbbet hozhatjuk ki belőle.

Növényi olajak

A növényi olajok mára már teljes mértékben

átvették az uralmat a konyhák jelentős részében.

A sertészsír helyettesítése mellett

számtalan módon érvényesülnek a mindennapjainkban,

a különféle szendvicskrémek, margarinok

mind-mind ezekből az olajokból készülnek.

Legkedveltebb és legelterjedtebb a napraforgóolaj,

de érdemes kipróbálni a repceolajat vagy épp a kukoricából sajtolt olajat is.

 

 

Hidegen sajtolt olajok, magolajak

Míg a bő zsírban sütésnél, a rántás készítésénél, pácolásnál

vagy épp a reggeli tükörtojás elkészítésénél tökéletesen megfelel

a sima étolaj, addig a saláták, különféle krémek,

mártások esetében érdemes hidegen sajtot olajat használni.

 

Leggyakrabban valamilyen olíva olajjal dolgoznak a háziasszonyok

(célszerű átböngészni a címke apró betűs részét,

hogy valóban sajtolt olajat vegyünk, s ne a magról

kémiai úton lemaratott maradékot),

de rengeteg más olaj közül is választhatunk.

A markánsabb, aromásabb olajok a kíméletes

kinyerési eljárásnak köszönhetően fontos nyomelemekkel vannak tele,

s ízük is sokkal karakteresebb, mint a mindennapok főzésre,

sütésre használt olajainak.

 

Érdemes kipróbálni a tökmagolajat, a szőlőmag-olajat,

fűszer helyett használni a szezámolajat

vagy süteményekhez is adhatunk egy kevés

  mogyoró-vagy dióolajat, ami nem csak

a sütemény zsiradékmennyiségét fedezi,

hanem extra aromákkal is gazdagítja.

 

Pálmaolaj, kókuszzsír

A növényi olajak egy speciális szegmense a pálmaolaj és a kókuszzsír,

hiszen ezek könnyen tárolhatóak, nem igénylenek hűtést,

nagyon magas hőfokra is hevíthetőek (nem károsodik a szerkezetük,

így nem rákkeltőek), többször felhasználhatóak és nehezen avasodnak.

A kókuszzsír ugyan javarészt telített zsírsavakat tartalmaz,

mégis könnyen emészthető és a szervezetet kevésbé terheli meg

mint a legtöbb zsiradék.

 

 
Liba- vagy kacsazsír

A liba- és kacsazsír már csak kevés háztartásban lelhető fel,

mint első számú zsiradékforrás, mostanság inkább

élvezeti cikként tartjuk számon.

A könnyen olvadó, kicsit grízes zsiradékkal nagyon jó

pástétomok készíthetők, érdemes sós omlós tésztákhoz használni,

esetleg egy gazdagabb reggeli,

pörkölthöz dinsztelődő hagyma alá tenni egy-két evőkanállal.

A zsíros kenyér is akkor a legfinomabb, ha jóféle liba- vagy kacsazsír pihen rajta.

 
 
 

Szalonna

Míg néhány évtizede még az étkezések szerves része volt a szalonna,

a koleszterin- és kalória hajtóvadászat őt is kiűzte a konyhákból.

Ennek ellenére érdemes néha szalonnát használni zsiradékként,

pörköltek alá, húsok szaftosabbá tételéhez nincs ennél jobb,

s néha még egy szalonnás tojásrántottának is van létjogosultsága.

 

 

Vaj

A koleszterinháború másik nagy vesztese, szerencsére már rehabilitálják.

Persze vaj és vaj között is hatalmas különbség van,

de jó vaj esetében feleslegessé válik bármilyen

szendvicskrém vagy felvágott,

a vaj ugyanis tökéletes harmóniát alkot bármilyen friss kelt tésztával.

A vaj jó az olaszos tésztaételekhez, lágyítja a szószokat,

tartalmat ad a különféle mártásoknak, de könnyen le is ég,

így vajban inkább csak párolni lehet, sütni nem.

A süteményekhez elengedhetetlen,

s a vajban sütött palacsinta után nem marad olajszag.

 

Forrás: mindmegette.hu

 

 

Olajtól a szalonnáig hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp