Így is, úgy is

Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,
Tarka színeket festett a falevelekre.
Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset
Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.
Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,
S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.

Kéklő égen bárányfelhők között,
Ezernyi fecske cikázva körözött,
Készülődnek lassan indulnak az útra,
Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.
Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,
"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!"

Szél támad fel, az avarba belefúr,
Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.
Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,
Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.
Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!
De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!

Haza indulok apró andalgó léptekkel,
Keverem a jelent a múltbéli képekkel,
Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,
Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.
Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,
Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!

Tóth János

Ősz királynő színre lépett,elfoglalta trónját,

könyörtelen,kíméletlen,máris munkához lát.

Szolgájának parancsot ád,keverjen festéket

-aranysárgán, barnán,bordón látná a tájképet.

Szelet rendel,aki rázza majd a fákat,

széttépi a színpompázó bús lombkoronákat!

A falevél mind lehulljon,ez a parancsa,

virág hajtsa sziromfejét,dermedt virágágyra.

A természet belenyugvón,fogadja a döntést,

csak éjszaka, magányában,hullatja a könnyét.

Küldetését elvégezvén,eltávozik önként,

Ősz királynő betartja a természeti törvényt.

Tarka színre festette be,október a hegyeket,

nem átallott kézbe venni szeretettel, minden egyes levelet.

Hat színt festett megkeverve,szivárványnál színesebbre:

saját ízlésvilágára a zöld tájat átpingálta.

Csiricsáré, tarka-barka? -színkavalkád nem zavarta.

Szép kontrasztos háttérképnek, maradt az ég kobaltkéknek.

Megbarnultak a bükkösök, a juharfák vérvörösök,

akáclevél citromsárga, gesztenyékét rozsda rágja.

A vén tölgyfáké aranyos, a kőriseké narancsos,

Sárhelyi Erika: Őszi dal

Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan – őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőt színű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcs-puha bölcső,
Mélyül a homály – készül az erdő.