Reviczky Gyula: Virágok

Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik…

Ha meghalok, ragyogjon
A nap sirom felett,
És panaszos szívemből
Virágok nőjenek.
 
Ők fűzzék koszorúba
Szivem történetét.
Szálljon fel illatukból
Édes virág-beszéd.
 
Örömem, ez kevés volt,
Legyen kis ibolya.
S nárczisz a vágy, melyet nem
Érhettem el soha.
 
Árvácska azt jelentse:
Bús volt és elhagyott.
S a tulipán: Panasz, vád
Helyett tűrt, hallgatott.
 
Ákáczvirág susogja:
Ábrándozott sokat.
S a hársvirág: Szerette
Az édes álmokat!
 
Szegfű legyen a mámor,
Mely szomjan égetett,
És halvány őszi rózsa
A bús emlékezet.
 
S mind, a mi most szivemben
Virágokkal rokon:
Támadjon mint virág új
Életre síromon.
 
Virág e földön úgyis
Kevés jutott nekem;
Azért sirom virágos
És illatos legyen.

Reviczky Gyula

Petőfi Sándor

A virágok

Ki a mezőre ballagok,
Hol a fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szívem reszket, keblem dagad.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Leülök a virág mellé.
És elbeszélgetek vele,
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért.
Hogy érti jól szavaimat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

S ki tudja: az illat vajon
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át,
Testünkön lelkünk fülibe:
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Igen, az illat a virág
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Virágillat, virág dala,
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat. 

William Blake

A vadvirág éneke

Amint jártam az erdőt,
Hol zöldül az ág,
Hallottam, dalt dúdol
Egy vadvirág:

"Sötétben háltam,
Siket éjbe hulltan,
Mormoltam: félek
S gyönyörbe fúltam.

Reggel nekivágtam
Színében a láznak,
Hogy új Öröm érjen,
De csak megaláztak."

/Ford.: Gergely Ágnes/