Nyári hangulat 1.

2014.06.18

Drégely László: Nyár

Süt a nap a rétre,
Házak tetejére,
Árnya sincs a fáknak,
Tűző napon állnak.
Kutak mélye száraz,
Fenekére láthatsz,
Marhacsorda bőgve
Fekszik ottan körbe.
Délibábos égen,
Megfordított réten,
Sehol sincs egy felhő,
Árnyat szövő kendő.

Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató

Tavaszutó, nyárelő,
meggyet érlelő,
mézillatú napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
mézet pergető,
búzasárga napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
búzát érlelő,
barna bőrű napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
bőrünk perzselő,
júniusi napsugár,
bújj elő!

Weöres Sándor: Kánikula

Szikrázó az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
Olvadtan a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
sötét pihe-szál:
óriás magányban
egy pacsirta száll.

Simon Emil: Szójáték

Nyár, nyár, nyári nyár,
réten tücsök sántikál.
Patak vize kiárad,
fürdeti a libákat.

Szundikál a barackfa,
óljában egy malacka.
megpihent a fecskehad,
még az alkony messze van.

Gólya lépked, béka les:
ebédre tán tészta lesz?
Róka hívja két fiát,
s tündöklik a délibáb.

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt,
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
„A Nyár! A Nyár! A Nyár!”

A nyár megállt,
és felemelte halkan a fejét.
Szomorúan a fákra nézett,
megtörölte két könnyes szemét
és ment tovább.

A bükkök alján elhalt a beszéd.
Szél megtorpant. Madár elhallgatott.
Csak a patak szíve zakatolt
nyugtalanul, rémülve, akadozva.

A nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt;
a néma erdő döbbent katonái
tisztelegve álltak sorfalat.

Wass Albert