Napraforgós mozaik képek

 

A napraforgó tudományos neve „Helianthus”.

Ez a szó a görög „Helios”, azaz nap

és „Anthos”, vagyis virág szavakból jött létre.

 

 

Számos író és költő örökítette meg írásaiban

a napraforgók szépségét, akárcsak a rengeteg fényképész

és képzőművész, amatőr és profi egyaránt.

 

A napraforgónak, Oroszország nemzeti virágának,

már majdnem háromezer éves történelme van.

A nagy orosz cárt, Pétert, hollandiai látogatásán

annyira elbűvölte a virág szépsége,

hogy magával vitte magvait Oroszországba.

 

Peruban az aztékoknál a napraforgó szent virág volt.

A templomaikban aranyból készült napraforgók képeit helyezték el,

koronázáskor pedig a sárga virágokból fontak koszorúkat.


 

Érdekesség a napraforgóról:

  • A növény magassága akár az 5 m-t is elérheti
  • Növekedéséhez 90 – 100 napra van szüksége
  • Egyetlen napraforgónak akár 2000 magja is lehet
  • A napraforgó a kertbe és a ház köré vonzza a madarakat
  • A világon több mint hatvan különböző változatot tartanak számon.
  • Ezek közül a legismertebb az élénksárga változat, sötétbarna,
  •  
  • Egyetlen napraforgó fej 1000 – 2000 önálló virágból tevődik össze,

             amelyek az alapi részükön vannak összenőve.

            A nagy szirmok a magok körül szintén önálló virágok, melyekből nem fejlődik ki mag.

  • A napraforgók legjellemzőbb sajátossága a mozgó fej, amely a nap mozgását követi.
  • Ezt a jelenséget „heliotropizmus”-ként ismerjük.
  • A napraforgó magjából számtalan terméket állítanak elő,

             mint például étolajat, gyógyszert, festéket, takarmányt és bio üzemanyagot.

  • A legmagasabbra nőtt napraforgót Hollandiában termesztette M. Heijmf, 1986-ban és 7,5 m magas volt.
  • Kansas a „Napraforgók Állama”.
  • A legnagyobb napraforgófej 82,5 cm volt, és Kanadában termett.
  • A legkisebb napraforgó mindössze 5 cm volt és a Bonsai technika segítségével fejlesztették ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

Napraforgós mozaik képek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.002 mp