Kassai Csilla: Napraforgó

A tündöklő Napraforgó mosolyog,

Csodálja a pergő-forgó,

Az a barnásan aranyló,

A Fényt sugárzó Napot.

Napocskának meleg fényét követi,

Olyan nagyon nyújtózkodik,

Egyre jobban kapaszkodik,

  Tányérját feléveti.
 

Szép arcával a Fény felé integet,

Ahogy ő csak Fényben élhet,

Pont úgy kell az Embereknek

Az éltető Szeretet.

Napraforgó!

Mutasd fényes koronád!

Mindig mosolyogjál nekünk,

Tágra nyissad ki a szemünk,

Nevessen Ránk a Világ!

 Waldinger Ágnes: Napraforgó

Napraforgó, napraforgó,
Milyen szép vagy, mily ragyogó.
Ragyogsz, mint a nap,
Középen a sok-sok mag.
Madaraknak adsz eledelt,
A zsákom már majdnem megtelt.

Hazaviszem én a zsákom,
Télire azt mind elrakom.
Jönnek majd a kis madarak,
Napraforgót tőlem kapnak.
Nem halnak így soha éhen,
Ez lesz ételük a télen.

Ó, NAPRAFORGÓ

Ó, napraforgó, ki e földet unod
S csak a nap léptét követed,
Álmodsz csupa fény égaljat ott,
Hol e vándor célja lehet:

Hol az Ifjú, mind, ki a sírig epedt,
Hol a Szűz, hó-szemfedeles,
Fölkél s odavágyik a tájra, melyet
Napraforgóm keres.

Ó, drága Napraforgó,
ím üdvözöllek én,
a Napunk sárga fénye
csillog szirmod hegyén.
Várom, hogy visszatükrözd,
várom, hogy rám vetítsd.
Mosolygó Napunk fényét,
arcomon szétterítsd.
Mosolyom fénye csillog,
én is tovább adom,
szürkülni szép világom
többé sosem hagyom.
Ó, drága Napraforgó,
köszönöm hát neked,
hogy a Nap tiszta fényét,
megoszthatom veled…
(Aranyosi Ervin)