Az ősz lassan érkezik…

Lassacskán, lustán érkezik
Lágy őszi szellő, fújdogál
Melegnek érzed fuvallatát
Már hűvösebbek az éjszakák

Zöldek még a fák, a bokrok
Pompázatos látványt nyújtva
Megvan még, a zöld korona
Még nem bóklásznak az avarba

De mindjárt itt lesz a szép ősz
Színesre vált át a zöld tájkép
Ezerszínűek lesznek a lombok
Földre hullanak a falevelek

Elmúlik a meleg nyár, vége
Jön a szép, színes ősz, végre
Ilyenkor sétálnék az erdőbe
Kis ösvényeken, kettesbe

Bokáig lépkednék az avarba
Amikor már mindent betakar,
Érezném az illatokat, a levegőbe
Beszívnám az ősz, friss illatát
Sebes Ila

NEMES
NAGY ÁGNES: OKTÓBER
 
 
Most
már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
 
Acetilén
fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
 
Vékony
tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
 
Neonfény
lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.
 
 

TEVÉKENY ŐSZ
 
 
Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt
De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.
Csorba Győző
 

Túrmezei Erzsébet: Ősz

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,
és elém írod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje.
Hadd mondjak, Uram, neked,
mindezért dicséretet.

Köszönetet a ködért is,
a lehulló levélért is,
minden gyümölcsért a fán.
Röptéért vándormadárnak.
Hirdessétek, könnyű szárnyak,
hogy van melegebb hazám!
Át a ködön, át az éjen
édes zengéssel kísérjen
dérbelepte réteken
őszi hálaénekem!
 

Szeretlek, ősz...
 
 Szeretlek, ősz… mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed,
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.

Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.

Tudom, a tavasz, nyár, tél… gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek

mély boldogságba - oh, dallamos dizőz! -
mert ősz-létemben míg csenghet ének,
mindig és örök vággyal szeretlek, ősz…
Pogány Zoltán
 

Wass Albert: Őszi dal
 
 
Elmentek
már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.
 

Wass Albert: Őszi hangulat
 
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
 egy ilyen őszi délután!
 
Ahol az erdők holt avarján
 kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett
nyár-mosollyal
 szárítsuk fel a könnyeket!
 
Hirdessük, hogy a nyári álom
 varázsintésre visszatér,
 s a vére-vesztett őszi tájon
 csak délibáb-varázs a vér!
 
Hirdessük,hogy még kék az
égbolt,
 ne lásson senki felleget,
 hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
 valamikor még itt lehet!
 
Ha mi már nem tudunk remélni,

 hadd tudjon hinni benne más;
 hogy ezután is lehet élne,
 hogy tréfa csak az elmúlás!
 
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
 amíg a tölgyek temetője
 hulló levéllel eltemet!