Mocsári kockásliliom

 

Mocsári kockásliliom

A mocsári kockásliliom vagy kockás kotuliliom

Európában, főleg Közép- és Délkelet-Európában található meg,

de általában csak szórványosan;

a rétgazdálkodás változása miatt sok helyen a kihalás fenyegeti.

Németországban 1993-ban az év virága volt.

Magyarországon is védett növény,

a Muravidéken, a Zalai-dombvidéken, a Zselicen, Csereháton,

a Bodrogközben, a Beregi- és Szatmári-síkságon fordul elő.

Kertekbe is szívesen ültetik dísznövényként.

 


 


10-25 cm magasra megnövő hagymás, évelő növény.

Hajtásai kopaszak, mogyoró nagyságú hagymája kopasz,

gömb formájú, mérgező alkaloidokat tartalmaz.

Tőlevelei hosszúak, keskenyek.

El nem ágazó, termésérés idején megnyúló,

sötétzöld vagy barnás szárán 3-5 szálas-lándzsás,

kihegyesedő, kissé csatornás, szórt állású, húsos levél található,

melyek mérete a száron fölfelé haladva csökken.

Tulipánra emlékeztető, bókoló, harang alakú,

3-5 cm-es virágai magánosak, néha párosával fejlődnek

április-május környékén.

Színük bíbor vagy rózsaszínű, néha fehér, igen látványosak.

A 6 egyforma lepellevél szabadon áll, rózsaszín

vagy néha fehéres alapszínüket sakktáblaszerűen

barnásvörös foltok tarkítják.

A belső leplek a külsőknél szélesebbek.

A leplek tövénél, a harang belsejében nektármirigy található.

Magháza felső állású.

Termése felálló, 3 rekeszű, hártyás falú toktermés,

rekeszenként sok maggal.








 

Mocsárrétek, ligeterdők, síklápok impozáns növénye,

800 méter magasságig nő, legfeljebb évi 1-2 kaszálást visel el.

 

Forrás: wikipedia

 

Mocsári kockásliliom hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp