Az illúzió (vagy érzékcsalódás) egy pszichológiai jelenség,

amelynek során félreértelmezünk a valóságból érkező ingereket,

azaz az agyban az érzékszervek által közvetített információ felhasználásával

egy az objektív valóságtól eltérő reprezentáció keletkezik.

Illúziót bármelyik érzékszerv okozhat, ezért vannak optikai csalódások,

hallási, szaglási, tapintási illúziók,

valamint az időérzékkel és az egyensúly-érzékeléssel kapcsolatosak is.

Jellemző az illúziókra, hogy az emberek többségénél ugyanazt a hatást,

vagy nagyon hasonlót váltják ki.

Az illúzióknak rendhagyó észlelésének vizsgálata

gyakran tárgya a kísérleti pszichológiának, ezeken keresztül

az észlelés mindennapi jelenségeinek megértéséhez is közelebb kerülünk.

Sokszor a „trükk” ismerete sem képes eloszlatni az érzéki csalódást.

Az illúziók között a legszélesebb körben

az optikai csalódások ismertek (pareidolia), ennek valószínűleg az az oka,

hogy az érzékelésünkben a látás a vezető érzékleti modalitás.

Az illúziók és a hallucinációk között az a különbség,

hogy a hallucinációk nem függnek a környezetből érkező ingerektől,

az egyes észlelők észleletei között nincs kapcsolat.

Köznapi értelemben az illúzió jelenthet bármilyen gondolatot,

ami a valóságtól elrugaszkodott.

Az időérzékelés mentális és biológiai folyamatok összessége,

amely során érzékelni tudjuk egy időtartam hosszát,

valamint, hogy két dátum, vagy időintervallum egyenlő, esetleg különböző.

Példák az időérzékeléssel kapcsolatos illúziókra:

Teleszkóp-hatás:

Az az illúzió, hogy az időben távolabb történt események kevésbé tűnnek távolinak,

a közelmúlt eseményei viszont távolabbinak tűnnek,

mint amennyi idő a valóságban eltelt azóta, hogy megtörténtek.

Vierordt-törvény: A rövid időtartamokat felül-, a hosszabbakat alulbecsüljük.

A vizuális illúziók, vagy optikai csalódások a látással kapcsolatos illúziók.

Csoportosításuk lehetséges kettős jelentésű, paradox és torzító illúziókra.

Néhány híres illúzió:

Holdillúzió:

Optikai csalódás, melynek során a horizonton levő Holdat

nagyobbnak látjuk, mint amikor a zeniten, magasan az égbolton van.

Ponzo-illúzió:

Jó példa a torzító illúziókra.

Az egymás felé tartó egyenesekre keresztben elhelyezett,

azonos hosszúságú szakaszok eltérő hosszúságúnak tűnnek.

Hermann-rács:

Fekete négyzetek hálózata, amelyeket fehér sávok választanak el egymástól.

A fehér vonalak találkozásánál jön létre az illúzió.

Ames-szoba:

A megfigyelő egy adott szemszögből betekintve a szobába

jelentős méretbeli eltéréseket tapasztal

a szoba két különböző sarkában álló személy között,

holott a két személy közel egyforma magas.

A szoba különlegesen épített,

mégis egy bizonyos szögből teljesen normálisnak és téglalap alakúnak látszik.

Rubin-váza:

A kétértelmű ábrák közé tartozó illúzió.

Egyik értelmezésében egy vázát, a másikban két arcélt ábrázol.