Mindenütt csak rózsa, rózsa...

Mindenütt csak rózsa, rózsa, rózsa” – hangzik el
a Tolnay Klári főszereplésével készült nagy sikerű filmben.
A Hatholdas rózsakert egy vidéki nagypolgári család otthonában játszódik,
amely – ahogyan a cím is jelzi – egy hatalmas rózsaültetvény közepén található.
A Babits Mihály műve alapján készült filmben szövődő kapcsolatokat,
szerelmeket és történéseket végigkíséri és áthatja a mágikus rózsaillat,
amely egyfajta kerítőként is működik a történetben.
Nem véletlen, hogy ennek a pompázatos virágnak gyakran
főszerepet szánnak a művészvilágban, hiszen gyógyító erejéről
és varázslatos illatáról ősidők óta hallhatunk és olvashatunk.
Miért nevezzük a rózsát a virágok királynőjének?

Rózsás történelem
A rózsa története évezredes múltra tekint vissza,
a legtöbb kultúrában hatalmas tisztelet övezte.
A rózsából készült illóolaj és aromavíz a tradicionális medicina része volt
az olyan ősi kultúrákban, mint Kína, India, Asszíria, Egyiptom,
Görögország és Róma.
Állítólag maga Kleopátra hercegnő is igen szoros kapcsolatot ápolt
ezzel a varázslatos növénnyel.
Az uralkodónőről szóló egyik történet szerint Kleopátra
rózsaolajba mártatta hajója vitorláit, hogy az elbűvölő illattal
messziről jelezze közeledését.
Egy másik legenda szerint az ókori rómaiak a rózsát
Vénusz könnyeiből és Ámor nevetéséből eredeztették.

A rózsát egyébként először a Leszbosz szigetén élő,
szenvedélyes hangvételéről ismert ókori görög költőnő, Szapphó
nevezte a virágok királynőjének.
Az angol történelem egyik hírhedt állomása, a „rózsák háborúja”
(amely végül Shakespeare művében is visszatér)
sem véletlenül kapta a fenti elnevezést:
az egymással harcba szálló két uralkodóház,
a York- és a Lancaster-ház címerén is egy rózsa ékeskedett.
A modern kultúrákban a vörös rózsát gyakran
a szerelem virágaként emlegetjük, szerelmes férfiak legtöbbször
rózsacsokorral örvendeztetik meg hódolatuk tárgyát.
Az asszociáció egy mitológiai történetből eredeztethető,
mely szerint Aphrodité éppen súlyosan megsebesült szerelméhez,
Adoniszhoz igyekezett, amikor egy rózsatövis megkarcolta a kezét,
és vérével megszínezte az addig fehér rózsaszirmokat.

Egy varázslatos elixír
„A Perzsiában őshonos damaszkuszi rózsát
a legillatosabb rózsaként tartják számon,
és rózsaszín szirmaiból nyert illóolaja királynői
helyet foglal el az aromaterápiában” –
. A rózsának számtalan felhasználási módja létezik.
A virágból készült illóolaj egyébként igen nagy értéket képvisel,
kis túlzással mondhatjuk, hogy kereskedelmi forgalomban aranyárban mérik.
Ennek az az oka, hogy a virág szirmait a hajnali napsütésben
kézzel szedik le, és egy kilogramm illóolaj előállításához
nagyjából öt tonna rózsasziromra van szükség.
Otthoni felhasználásra a szakértő – a borsos ár miatt –
inkább a damaszkuszi rózsából készült aromavizet javasolja.

A tiszta rózsavíz már akár újszülött kortól is alkalmazható, hatásos,
mégis szelíd gyógymód, de a pici fürdővízébe cseppentve is kellemes.
Hölgyek számára csodás kozmetikai alapanyag,
hiszen minden bőrtípusra jótékony hatással van, csodásan hidratál, frissít,
igazi elixír az érett bőr számára,
de napégés esetén is hatékonyan alkalmazható.
A tiszta, jó minőségű rózsavíz belső fogyasztásra is alkalmas,
segít energiáink kiegyensúlyozásában, és némi boldogsághormonnal is ellát.
És persze nem utolsó kulináris élménynek sem.
A nyári melegben egy pohár rózsavízzel megbolondított limonádé,
esetleg egy kocka rózsaaromával meghintett sütemény elfogyasztása után
igazi királynőnek érezhetjük magunkat.
Nem beszélve egy (vegyszermentes) rózsaszirmokkal meghintett salátáról,
esetleg néhány szem kandírozott virágsziromról,
amely még a szépérzékünket is lágyan simogatja.

„Egy nő szépsége éppoly megfoghatatlan,
mint a rózsaszirmok bársonyos egymásba hajlása,
és a szirmok mélyéről feltörő illatszimfónia.
A szépség mindenkit elvarázsol, a szem gyönyörködik benne,
és a lélek megigéződik általa.
Milyen a nő, ha szép? Olyan, mint a rózsa” –
foglalja össze a rózsáról alkotott véleményét szakértőnk.
És valóban. A rózsa egy kicsit valóban olyan, mint a nagybetűs Nő.
Édes illatával és sokszínűségével könnyen elvarázsolja az embert,
de ha rosszul nyúlnak hozzá, bizony határozottan visszaszúr.





