Mindenszentek, halottak napja..

Mindenszentek
(latinul: festum omnium sanctorum)
a katolikus egyházban az összes
üdvözült lélek emléknapja,
a protestánsok az elhunytakról
emlékeznek meg ilyenkor.
A halottak napja fokozatosan vált
egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
A IV. században mindenszentek ünnepét
a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg,
az ortodox keresztény egyház ma is akkor tartja.
A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be,
aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont
609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel.
III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette a megünneplendők körét,
„a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak
és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek”
emléknapjává tette mindenszentek ünnepét,
amely IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került november 1-jére.

A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik
az angolszász világban halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe
– az All Hallows’ Eve kifejezésből származó elnevezés
magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.
Bár a halloween elsősorban az amerikaiaknak számít ünnepnek,
ez utóbbi szokás Magyarországon is elterjedtnek mondható a fiatalok között.

Mindenszentek
Általános szokás, hogy mindenszentek napján
a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat,
amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért.
A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi,
a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél”
ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket.
A magyar népszokás szerint ezen a napon harangoztattak
a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek.
Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból,
ezért a családi lakomán nekik is terítettek,
és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban.
Mindenszentek Magyarországon 2000-ben,
fél évszázad után lett ismét munkaszüneti nap.
Az ünnep a katolikusok számára 2013-tól nem tanácsolt,
hanem kötelező ünnep, azaz a hívőknek kötelező a szentmisén való részvétel.

Halottak napja:
A halottak napja jóval későbbi eredetű,mint a mindenszentek ünnepe.
A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban,
és a XIV. században vált általánossá. A november 2-i halottak napja
Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered.
Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó
minden bencés házban bevezette.
Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt.
Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték,
a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.
Magyar területeken szokás ilyenkor a sírok
megtisztítása, rendbe hozása is.
Virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.
A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat,
hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.
Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak,
ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek,
kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.
Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle,
a maradékot pedig a koldusoknak adták
. Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott.
Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni,
mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették,
átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek
és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban,
és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni.
Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak,
hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.
Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott.
Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni,
mert mindez bajt hozhat a ház népére.

A keresztény hagyomány kialakulása:
Mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe,
akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak
külön napot a naptárban.
A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája,
azaz ünnepi előestéje.
A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként
és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.
Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát
, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak.
A Pantheont aztán Rómában 610 május 13-án
keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa
a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.
Innen ered a Mindenszentek napja.

Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep,
mikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya
és minden vértanúk tiszteletére
a már említett módon felavatták a Pantheont.
Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet
november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni
a 700-as években.
Mindenszenteket egyetemes ünneppé
IV. Gergely pápasága alatt 844-ben vált.
Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át,
valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék,
ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal.
835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével
hivatalosan is elismerte az új ünnepet,
és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén,
az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.
A Mindenszentek napja után következő napot,
Halottak napját 998 óta tartják november 2-án.

Forrás: www.kepekonyvtar.hu





