Jancsi és Juliska igaz története:

A meseirodalomban is fellelhető, Grimm testvérek meséjében,

a "Jancsi és Juliskában" szerepel

egy mézeskalács ház a csábítás szimbólumaként.

A történet valós eseményen alapult:

két helyi mézesbábos konkurenciaharcának

szájhagyomány útján elterjedt története.

Katherina Shrader, aki neves mézeskalács készítő asszony volt.

 Egy amatőr archeológus rekonstruálta, hogy kinek

és miért kellett meghalnia az erdei mézeskalácsházban,

alig 35 kilométerre Frankfurttól.

Az ok annak a mézzel és gyömbérrel készített finomságnak a receptje volt,

melyet a XVII. század végén kísérletezett ki Katharina Schrader.

Az asszonyt egy Hans Metzler nevű mézeskalácssütő előbb

el akarta venni feleségül, hogy így jusson hozzá a titkos recepthez,

ám amikor a nő kikosarazta, boszorkányság vádjával feljelentette.

Azt állította, hogy seprűnyélen lovagol,

s aki betér hozzá, meghizlalja, majd felfalja.

Az inkvizíció azonban nem találta bűnösnek az asszonyt,

aki a spessarti erdőben sikeres mézeskalács-sütödét működtetett.

Süteményének jó híre már -már veszélyeztette

Metzler udvari szállítói státuszát.

A felbőszült férfi és húga ekkor felkereste Katharinát erdei házában,

s a forró kemencébe vettette.

A méz  egészséget, boldogságot jelentő étel,

a népi gyógyászat egyik bevált alapanyaga  szerte a világon.

Altamira barlangjában 20 ezer éves rajz mutatja,

miként gyűjtötték őseink a mézet, de Egyiptomban,

a karnaki templomban  i. e. 1500 maradt fenn tájáról méhábrázolás.

A mézeskalács  készítése komoly hagyományokkal rendelkezik.

A méz volt a nádcukor, majd a répacukor modernkori elterjedéséig

az egyetlen édesítőszer, melyből tartós és tápláló szárazsütemény készíthető,

így a mézeskalács sok nép több ezer év óta ismert eledele.

A méz drágasága miatt csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt.

Az 1200-as évektől kolostorok készítettek

vallásos tárgyú figurákat, életképeket.

Idővel "mézesbábos" céhek is alakultak,

melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált.

Bécsben 1368-ban már név szerint is említenek két mézeskalácsost.

A világ sok országában különböző időszakokban

és helyi tradíciók szerint készítik a mézes finomságot.

Például az angoloknál is nagy hagyománya van

a karácsonyi mézes sütésének, főleg ilyenkor készül a ginger bread,

az emberke formájú, gyömbéres kalács.

A skandinávok és germánok vaddisznó alakú mézeseket sütöttek

a téli napforduló eljövetelekor.

A németek körében nemcsak, hogy nagy hagyománya volt a mézeskalácsnak,

de Európában is rajtuk keresztül terjedt el.

A magyarok a honfoglalás előtt már ismerték a mézet és a mézsört.

A honfoglalás utáni első írásos dokumentumokban,

Szent István korabeli monostorok adománylevelében,

a sokféle iparos között tizenkét méhészről is említés tétetik.

A saját méhészettel rendelkező kolostorokban formákat,

mézes italokat és süteményeket is készítettek.

A méhészettel rendelkező kolostorokban

már ekkor foglalkoztak mézeskalácsossággal.

A méhek háziasításában is nagy szerepe volt az egyháznak;

a királyok megengedték, hogy a papok mézből, viaszból tizedet szedjenek.

Az erdélyi méhészet, tekintettel a kedvező természeti adottságokra,

olyan jelentős volt, hogy 1370-ben Nagy Lajos király vámmentességet biztosított

a nagyszebeni szászoknak, akik Bécsbe, Csehországba, Velencébe

és Flandriába is számítottak a finom erdélyi mézből és viaszból.

A legősibb mézes sütemény a lepény.

Erős napsütésben felforrósodott kőre vízből, lisztből

és mézből készített tésztát kentek és megszárították.

A mézeskalácsosság virágkora a 15–16. század volt.

Az Árpád-házi királyok idején a kolostorok saját méhészettel rendelkeztek.

Mátyás király idején a mézeskalácsosok keleti fűszerekkel dolgoztak.

1440-ben Pozsonyban és Sopronban is volt mézeskalácsos.

A mézeskalácsnak számtalan receptje létezik,

fő összetevői a liszt, porcukor, méz, tojás.

Az összetevőket összekeverik, a tésztát átgyúrják,

hűvös helyen pihentetik, kilapítják, majd formázzák.

A tészta jól alakítható, ám melegen ragacsossá válik.

A formázás több módon történhet:

kézzel, szaggató formákkal, melyek fémlemezből hajlított,

körvonalat meghatározó keretek; ütőfával:

fából készült formával, melybe a minta negatívja van belefaragva.

Ebbe simítják a tésztát. Ezután a kalácsokat általában díszítik, kisütik.