A méz sokáig pótolhatatlan édesítőszer volt,

az egyik legértékesebb alapanyagként tekintettek rá.

Ezért megbecsülték, nagy jelentőséget,

sőt misztikus erőt is tulajdonítottak neki.

Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már az ókorban is

használták a mézet tészták, sütemények, lepények készítéséhez.

Az első mézeskalács feltehetően mézből, lisztből, vízből kevert kása volt,

amelyet forró kövön szárítottak. i. e. három évezreddel az Indus folyó völgyében

kör alakú kemencében, agyagformában mézes kalácsot is sütöttek már.

Erről a mahenjo-darói ásatások leletei árulkodnak.

A görögök az egyiptomiaktól, sok egyéb mellett, a sütőformákat is átvették.

A philadelphiai múzeumban ezekből négy darabot őriznek,

amelyek az i. e 4. századból valók.

Az ókori görögök a halottaik szájába is mézes süteményt tettek,

aki ezzel engesztelte ki az alvilág szigorú őrét, Kerberoszt (Cerberus),

a háromfejű kutyát, akinek nyaka körül kígyók tekeregnek.

De Pallas Athéné templomát őrző sárkánykígyót is mézeskaláccsal táplálták.

Más ásatások során találtak mézesbábokat is,

amelyeket az ókori rómaiak az isteneknek sütöttek felajánlásként.

Ezeket általában állatformára sütötték és az igazi állatok helyett „áldozták” az isteneiknek.

A mivel a méz drága volt csak ünnepekkor készítettek belőle süteményt.

Az 1200-as évektől vallásos tárgyú figurákat, életképeket ábrázoló

mézeskalácsokat készítettek.

Később „mézesbábos” céhek alakultak ki,

amelyek díszítéseket készítettek a süteményekre,

így azok kedvelt ajándékká váltak.

1368-ban Bécsben már név szerint említenek két mézeskalácsost.

Az édesség hamar meghódította, elsőként Németországot és Angliát,

de a XII. századra már a skandináv országokban is előszeretettel fogyasztották.

1444-es feljegyzések szerint, gyomorrontás enyhítésére is használták

 De ebben az időben már egyre több változata is ismert volt,

hiszen már készítettek festett és ablakos mézeskalácsot is.

1643-ban alapították meg a német Lebkuchner céhet Nürnbergben,

amely olyan jó minőségű mézeskalácsokat készített,

hogy állítólag még adót is lehetett velük fizetni.

Úgy tartják, hogy az Árpád-házi királyok idején

a saját méhészettel rendelkező kolostorokban, később az azok körül kialakult

településeken készítettek viaszfigurákat, mézes italokat és mézes süteményeket.

Mátyás király idején a fűszerekhez bécsi közvetítéssel jutottak a mézeskalácsosok. 

A magyarországi mézeskalácsos céhek a XVII. század elején német

és osztrák hatásra alakultak ki.

Feltevések szerint az első magyarországi mézeskalácsos-céhet 1

619-ben alapították Pozsonyban.

A XVII. században Pozsony mellett már Kassa is

mézeskalácsos központnak számított,de ide sorolható Besztercebánya,

Bártfa, Lőcse és Nagyszombat is.

A debreceni mézeskalácsosok céhének szabályzata 1713-ból ismert.

Érdekesség, hogy voltak olyan céhen kívüli nők,

akik gyakorolták ezt a mesterséget, de őket többnyire a lealacsonyító 

pogácsasütő névvel emlegették.

A céhen kívülieket általában egyébként is kontároknak nevezték, mesterségüktől függetlenül.

A mézeskalácsos mesterek és céhek igyekeztek

az akkor aktuális személyeket,

eseményeket megörökíteni a formákban (Kossuth Lajos, első vasút stb.).

A nagy színes, tükrös szívek a parasztfiatalság

szerelmi ajándékai közé tartoztak, amelyeket vásárokon, búcsúkon

és piacokon árusítottak.

Itt jegyzendő meg, hogy a mézeskalácsosok áruértékesítése

a legutóbbi időkig kizárólag vásárokon és búcsúk idején történt.

A híres pesti mézeskalácsosok közé sorolható Beliczay Imre,

a szakma főcéhmestere, Kemény György és Weiner Mihályné.

A legáltalánosabb recept a következő:

50 dkg méz, 50 dkg búzaliszt, 20 dkg őrölt, pörkölt mogyoró vagy mandula,

4 egész tojás, 5 cl rum, kevés fahéj és szegfűszeg, 5 g szódabikarbóna.

A mézet felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a lisztet.

Ezt követően pihenni hagyjuk egy napig.

Ekkor beletesszük az őrölt mogyorót vagy mandulát, a tojásokat, a rumot,

a fűszereket és a szódabikarbonát.

Jól összegyúrjuk, majd kisütjük.

Sütés előtt félbevagdalt fehérmandulával díszítjük.