A karácsonyi előkészületekhez

a konyhát betöltő mézeskalács illata is hozzátartozik.

Vannak, akik el sem tudják képzelni a karácsonyfát

mézeskalács díszek nélkül, mások magát

a süteményt szeretik kávé vagy tea mellé.

Nézzük meg, hogyan lett ez az egyszerű kekszféle

a szezon egyik legkiemelkedőbb finomsága.

Amióta az ember ismeri a mézet,

az egyik legértékesebb alapanyagként tekint rá.

Számtalan ókori régészeti lelet bizonyítja,

hogy a mézet tésztákhoz, lepényekhez, süteményekhez is használták.

Az ókori görögök a halottaik szájába mézes süteményt tettek,

aki ezzel tudta kiengesztelni az Alvilágban szigorú őrét, a Cerberust.

  A híres lucullusi lakomákon valószínűleg rengeteg mézes étel fogyott:

mézzel eltett fokhagyma, répa, gyümölcsök és kalácsok.

Szintén római kori ásatásokról kerültek elő az első mézesbábok is,

amelyeket az isteneknek szánt felajánlásként sütöttek.

Az állatformára sütött mézeskalácsot

az igazi állat helyett “áldozták” az isteneiknek.

A skandinávok és a germánok vaddisznó alakú Honigbrod-ot,

mézes lepényt sütöttek a téli napforduló ünnepére,

és mézeskalácsot áldoztak Odin főisten tiszteletére.

A mézkészítés, mézsör- illetve a méhviasz-gyertya készítés

megbecsült szakmák voltak a középkorban.

Ebben az időben az édességkészítés egyik ága lehetett a mézeskalácssütés.

A mézeskalácsot először egy 11. századi nürnbergi feljegyzésben említik önállóan.

Ez a terület kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezett a méhtenyésztésre,

s itt alakultak meg először az első mézeskalácsos céhek is

. A mézeskalácsokat ún. mézeskalács ütőformákkal készítették,

s előfordult, hogy a süteményeket nagy emberek,

császárok arcképe díszítette.

A német mézeskalácssütők kezdtek el egyedi formákat

és saját kemencét használni, nekik köszönhető,

hogy ez a sütemény végül egész Európát meghódította.

Már az Árpád-ház idején készítettek mézes italokat és süteményeket –

ez akkor a saját méhészettel rendelkező kolostorok,

majd a kolostorok körül kialakult települések kiváltsága volt.

Mátyás király idejében rengeteg új fűszer jelent meg Magyarországon,

ami minden bizonnyal eljutott a mézeskalácsosokhoz is.

Az első céhek Kassán, Pozsonyban és Besztercebányán alakultak

a 17. században, de Brassó, Kolozsvár és Debrecen is

mézeskalács-központ lett idővel.

A magyar mézeskalácssütő mesterek egyedi,

fából faragott formákat használtak a tészta formázásához,

ezek voltak az ütőfák.

 A mézeskalács készítők nagy becsben tartották az ütőfáikat,

amelyek legtöbbször apáról fiúra öröklődtek.

Az erdélyi mézeskalácsok közül külön is ki kell emelni a tordai pogácsát,

ami tulajdonképpen egy díszítés nélküli mézes pogácsa.

Manapság már nem a hagyományos módszerrel,

hanem az egyszerűbb kiszúró-formákkal készítjük a mézeskalácsokat,

házikót építünk belőle, vagy a legmodernebb

szilikonos kekszformákkal mintázzuk a tésztát.

A díszítés is sokféle lehet az aszalt gyümölcsöktől és magvaktól kezdve

a színes mázakig, vagy a klasszikus fehér tojáshabos ún. írókázásig.

A lényeg, hogy a mézeskalácssütés valamilyen formában

pont annyira része az adventi időszaknak,

mint a koszorúkészítés vagy az adventi naptár.