Tavasz elől oson a tél,
sehol sincs már hó;
Minden madár azt csicsergi,
kirándulni jó!

Otthon e szép napsütésben
senki sem marad;
Jókedvűen útra kél sok
vidám kis csapat!

Az erdőnek minden fája
szépen zöldellő;
Csiklandozva megcirógat
tavaszi szellő.

Menetelő gyerekcsapat
víg dalra fakad;
Társaságban az egész nap
gyorsan elszalad.

Estefelé felfrissülten
indulnak haza;
S mindenkinek jól esik a
finom vacsora!

Kurczina Terézia

Az öreg tölgy oly sok mindent látott,
magasan van koronás feje,
bár a törzse itt-ott ugyan hámlott,
évszázados a fa ereje.

Megkopott már díszes koronája,
száz évesnél idősebb a fa;
ám tavasszal rügyet bont az ága,
ha szólítja az idők szava.

Nyáron villám cikázott körötte,
szilaj szél is beleharapott,
zengett az ég vészjóslón felette,
vihar után megfogyatkozott.

Kocsányos tölgy körül a családja;
a lombjukon sok-sok madár él,
makkot termel már az unokája,
odújukban bagoly, s denevér!

Turista, ha ellátogat ide,
hallhatja a ballagó időt...
ezután majd visszahúz a szíve
átélni e békés miliőt.

Vendég volt a tavasz, nyár, az ősz is,
rőt avart fújt messze már a szél,
hófödte lett bükk, a tölgy, a kőris,
a fák közé besétált a tél.

Tél után majd kikelet lesz újra,
múlttá halványul el a jelen;
indulnak az évszakok körútra,
az erdőben új élet terem.

Lupsánné Kovács Eta

A nap késő alkonyatán
manók lámpát gyújtanak,
kétszáz éves öreg platán
lombja alatt játszanak.

Lombos erdő szövevényes,
homály őrzi már a fényt,
avar fölött rovarmécses,
sötét égbolt társaként.

Csillagokat is meglepik
smaragdszínű lámpással,
fénytündérek homályt tépik,
itt röpködnek százával.

Fénytáncot jár a tündérhad
bokrok sűrű levelén,
szentjánosbogarak laknak
varázserdő közepén.

Lupsánné Kovács Eta

Vad, viharos forgószél tarolta az erdőt,
csapott a fák hegyére néhány kóbor felhőt!
Felhő könnye potyogott, hullott le a földre,
sok-sok esőt zokogott, kis tó lett belőle.

Tündér kertben Tündér tó, gyöngy-tiszta a vize,
partján áll egy kis manó, hogy került ő ide?
Erdőszéli nagy fában volt a lakosztálya,
kocsányos tölgy ágában, a kényelmes ágya.

Jött egy villám, rásújtott a kocsányos tölgyre,
ágát vesztve zuhant le az elázott földre.
Sírt az erdei manó, beszorult a fába,
egy faszobrász meglátta, - ne sírj te kis árva! -

Nekilátott hamarost, kifaragta onnan,
kicsi manó örül most, nem bánkódik hosszan,
ha arra jársz, int neked, ő az erdő őre,
kis tó partján megleled, egy mosolyt kapsz tőle.

Lupsánné Kovács Eta