Margaréták

2013.05.29

Reményik Sándor: Margaréta

Én nem kérdeztem: szeret-nem-szeret
A margarétától soha.
Nem kellett más,
Csak fehér virágszirom-mosolya.
Mely úgy lengett az alvó rét felett,
Mint egy sóhajtás, mint egy lehelet.
Én nem kérdeztem: szeret, nem szeret
A margarétától soha.

Hatalmas nagy szalmakalap,

alatta valaki halad.

Azt mutatja a viselet,

hogy az utas kislány lehet,

kislányra vall a ruhája

s a kalap nagy karimája.

Arra vall a járása is,

bizonyára ebédet visz,

különben nem volna nála

se kisfazék, se kosárka.

Meg-megáll szusszanni egyet,

aztán kaptat föl a hegynek.

Olykor vigyázattal lép át

egy-egy nyíló margarétát.

Le is szedné, ha nem volna

mindkét keze megpakolva.

Addig-addig incselegnek,

míg a kislány gondol egyet,

s mert a keze foglalt, így hát

leharap egy margarétát.

És boldogan mezítlábal

foga között a virággal.

Kányádi Sándor

Margaréta

Itt kuksolok a szilvafák között,
kakukkolgat a hamvas szerelem,
kakukkolgat. A berekháti köd
pamutpapucsban lépked szívemen.

Elültem, mint az öreg szúnyogok.
Összébb simul a szittyó meg a nád,
hever lábamnál a szél és morog;
borzas a szőre. Sóhajt a világ.

Tégla a boglyán, öklöm fejemen, -
egy margarétán búsulnék magam,
már pára hátán illan életem
s - vén görbe bú - munkám még lombtalan.

Csak bámul göbbedő hodály alól
a barna kapa hűvöslő nyele - -
Ökörnyál után ugrik a bokor,
zsibongva rebben száraz levele.

Megosztás:

Kategória: Virágok Cimkék: margaréták képek versek Hozzászólások

Margaréták

Margaréta

Margaréták hozzászólásai

Szólj hozzá