Mandragóra - az akasztófamanó titka

Román népdal a mandragóráról

„Ha egy tolvaj famíliából származó földi halandó tolvajlásra adja a fejét,

vagy akinek várandós édesanyját lopáson érték,

illetve legalábbis nagy vágyat érzett a tolvajláshoz,

szóval ha egy ilyen szűz fiatalembert felakasztanak,

s ő eközben vizeletét kiengedi, ott azon a helyen nő a mandragóra,

illetve az akasztófamanó.

Kiásásakor nagy veszélyben vagyunk, mert amikor kihúzzák,

oly fertelmesen sóhajtozik, vonyít és ordít,

hogy aki kiássa, legott szörnyethal.

Hogy mégis hozzájussunk, pénteken napfelkelte előtt,

miután fülünket gyapottal, viasszal vagy szurokkal bedugaszoltuk,

egy fekete kutya társaságában kell odamennünk,

három keresztet kell vetnünk a mandragórára,

és a földet körülötte fel kell lazítanunk.

Ezután a növényt a kutya farkához kell egy kötéllel hozzákötni,

a kutyának egy darab kenyeret mutatni, majd nagy sebesen elfutni.

A kutya utánunk ered, kihúzza a gyökeret, s legott kileheli a lelkét.

Ekkor vegyük fel a gyökeret, mossuk le tisztára vörösborral,

burkoljuk be egy fehér és piros selyemkendőbe,

tegyük egy dobozba, fürdessük meg minden pénteken és újholdkor,

adjunk rá tiszta, fehér inget.

Ekkor megkérdezhetjük a mandragórát, s meghalljuk,

hogy jövőbeli és titkos dolgokat jövendöl meg

az üdvözülésről és a gyógyulásról.” (Grimm fivérek)

A mandragóra évszázadokon keresztül megmozgatta az emberek fantáziáját sajátos ember alakú gyökere miatt. Ennek megfelelően számos népies elnevezése maradt ránk. Ilyen a kutyaalma, varázsgyökér, ördögalma, mano di gloria, Adam koku… Dioszkuridész, görög költő is megemlíti a következő neveket felsorolva: antimelon – „az alma helye”, dirkaja – „Kirké növénye”, miantimenion – „harag ellen”, bombochykos – „tompa bódulatot keltő lé”, kammaros – „végzetes”, mala terrestria – „földialma”. Latin neve Atropa Mandragora. Az Atropa szó Atropas-sal van kapcsolatban, a legöregebb párkával, akinek ollója átvágja az ember életének fonalát, ha eljött az ideje. Érdekes párhuzam vonható abból is, hogy a mandragóra héber neve ugyanabból a gyökből származik, mint a szerelem szó.

Lágyszárú növény.

A burgonyafélék családjába tartozik

(ezen család termesztett fajtái a paradicsom és a burgonya is)

a maszlag a nadragulya a csüngőbelénd

és a farkasbogyó rokona de ide tartozik a közismertebb petúnia is.

Már Theophrasztosz

(Arisztotelész utóda, nagy hírű filozófus-természettudós) is felismerte

a közös vonásokat, a nadragulyát és a mandragórát szorosan rokonította.

A 40 cm hosszú, 14 cm széles, szőrös tőlevelek tél végén,

a virágzás kezdetekor megnyúlnak.

A 1,5-3 cm-es virágok a hajtáscsúcsokon fejlődnek.

 A felsőállású, kétrekeszű magház túlnyúlik a porzókon,

belőle sokmagvú, lédús bogyótermés fejlődik,

sárgásfehér színű, szőrözött.

A mandragóra minden növényi része tartalmaz alkaloidákat:

kis mennyiségben tropánvázas alkaloidokat,

L-hioszciamint, L-szkopolamint, mandragorint

és atropint tartalmaz (maszlag, beléndek).

. Az alkaloidák a legnagyobb koncentrációban a gyökérben

és a gyümölcsökben találhatók.

Az alkaloidák igen nagy mértékben fokozzák az érzékelést

és anti-kolinerg hatásúak.

Az antikolinerg szerek közül az atropint

(az Atropa belladonna alkaloidját)

már évszázadokkal ezelőtt alkalmazták hörgőtágítóként).

Az atropin hatására torok és szájszárazság,

nyelés képtelenség, nagy szomjúság, rekedtség támad.

A pulzus igen szapora.

Csakhamar egyre fokozódó izgatottság jelentkezik, élénk beszéd,

nevető és sírórohamok, táncolás, hallucinációk,

az öntudat elhomályosodik majd őrjöngés, és görcsrohamok alakulnak ki.

Ezt mély álom követi, melyből lassú az ébredés.

A mandragóra afrodisztikus hatása

nagy valószínűséggel az alkaloidáknak köszönhető.

Ősidők óta ismert gyógynövény.

A kultúrákon átívelve homályos misztika övezi.

Alakja miatt emberlelket tulajdonítottak neki,

hitték, aki a fölből kirántja, életével fizethet érte.

Számos csodás történet színesíti a mandragóra-legendakört.

Az ókori Egyiptomban nagy tisztelet övezte szerelmi szimbólum,

afrodiziákum volt, valamint gyógyszer a fáraók udvartartásában.

Az érzékiséggel összefüggésben ábrázolták gyakran Erósszal,

kedvelték borba keverve, mámorító italként fogyasztották

vagy altatóként használták.

  Leginkább a nemi vágy fokozására varázsszerként tekintettek rá.

A legrégebbi fennmaradt étel-receptgyűjtemény,

az Ébert-papirusz feljegyzései közölnek a felhasználására vonatkozó utasításokat

(tej-méz-földi fűszerek, bor elegye)

. A görögök - akik az első leírásokat közölték a fajról -

nyugtatóként, emésztést serkentőként tartják számon,

köszvény, álmatlanság ellen is javallják.

Szerintük nemcsak az emberek, már a buja szatírok is fogyasztották.

A korabeli orvosi írások mérgező növényként is emlegetik,

levelének elfogyasztása akár őrültséget is okozhat -

nagyon veszélyesnek tartották és a Historia Plantarum szerint

mindazoknak, akik ki akarják ásni a gyökeret,

három kört kell karddal húzni körülötte, és nyugatra kell nézniük.

Segédjeiknek körtáncot kellett lejteni a növény körül,

és erotikus szavakat suttogni neki.

Aphrodite beceneve Mandragoritis volt.

A rómaiak hipnotikumként használták az orvosi beavatkozások során.

Gaius Plinius római természettudós kígyómarás és életuntság ellen javasolja.

Az emberi alakra hasonlító gyökere a termékenység jelképe.

A gyökereket - amely birtoklójának hatalmat, pénzt, szerelmet hozott -

a szigorú előírásoknak megfelelően, éjjel ásták ki.

Súlyának megfelelő arannyal volt egyenértékű.

Az ótestamentum mandragórára vonatkozó passzusa

hatásaként isteni áldást közvetít.

A középkori orvosok is gyakran alkalmazták altatóként,

a gyökereket borba áztatva vagy füstölő formájában

. Külsőleg friss sebeket, gyulladt szemeket, keléseket kezeltek vele.

  Vannak hímnemű és nőnemű mandragóragyökerek.

Hímneműnek számít a fehér mandragóra,

melynek kövér, belül fehér és kívül fekete gyökere van.

A levelek szétterülnek a talajon, a virágok erősen illatoznak,

és a sárga bogyók elaltatnak, ha megeszik őket.

A régi időkben narkotikumként és érzéstelenítő szerként használták.

A nőnemű fekete mandragóra hasonlít a hímneműhöz,

de gyökere gyakran szétválik.

Van még egy harmadik faj, az úgynevezett bolond növény.

. Az akasztófamanó-legenda egészen az ógermán hagyományokig eredeztethető.

A A különféle szertartások során kihúzott gyökérből

kel életre az akasztófamanó (Galgenmännlein).

 A keresztény kultúrkör ezt a manót már a démoni erők tulajdonosának tekinti.

. A 20. század első felében kutatások kezdődtek gyógyszerészeti alkalmazására.

Az egyik ilyen készítmény állítólag a morfiumfüggőség kezelésére szolgál.

A növény az idők folyamán nagyjából feledésbe merült,

élénkebben él kultusza Romániában.

Az „élet és a halál füvének” hívják, afrodiziákumnak tekintik.

„Szerelmet, házasságot és a termékenységet képes előidézni,

de megvan az a mágikus tulajdonsága is, hogy megsokszorozza az ember vagyonát.

A szerelem (termékenység) és a jólét forrása.”

„Ha azonban valaki mágia vagy a teste forrósága miatt mértéktelen, akkor vegye ebbõl a növénybõl azt a fajtát, amely egy asszonyra hasonlít, és amely a fent mondott forrásban megtisztíttatott, és kösse azt, ami ebben a fûben van három napra és éjszakára a melle és a köldöke közé, majd azután ossza ezt a gyümölcsöt két részre, és egy-egy részt tartson három nap és három éjjel az ágyékára kötve. És törje porrá a kép bal kezét, és adjon ehhez a porhoz valamennyi kámfort, és így egye meg, és meg fog gyógyulni.” „Ha azonban egy asszony szenved teste forrósága miatt, olyan füvet vegyen a melle és a köldöke közé, amely férfit formáz, mint fentebb mondatott, és tegye vele ugyanazt. Ő azonban a jobb kezet törje porrá, és ahhoz adjon valamennyi kámfort, és egye meg ezt a port, ahogy fent mondatott, és ez a forróság benne fel fog oldódni.Azonban akinek a feje fáj valamilyen betegség miatt, az egye a fű fejét, amilyen gyakran akarja; és akinek a nyaka fáj, az egye a nyakát; vagy akinek a háta fáj, az egye a hátát, és akinek a karja szenved, egyen a karjából, akinek a keze, egyen a kezéből, akinek a térde, egyen a térdéből, akinek a lába, egyen a lábából. Vagy amely tagjában érzi a fájdalmat, egyen a figura ugyanazon tagjából, és jobban lesz. Az az alak, amely férfira hajaz, többet használ gyógyszerként, mint az, amelyik asszonyra, mert a férfi erősebb, mint a nő.” „Amikor kihúzzák a földből, gyökere iszonytató sikolyt hallat, aki azt hallja, beleőrül vagy meghal. Ezért vagy trombitaszóval kell a hangot túlharsogni, vagy egy -zsinórral a gyökérhez kötözött- fekete kutyával lehet kihúzatni. Viselőjének szerencsét hoz, kincseket és halálig tartó gazdagságot ad. Megoltalmaz a börtöntől és a sebesüléstől. Rendkívül kényes természete miatt sok gondoskodásra szorul, ha ezt nem kapja meg, megbosszulja a rossz bánásmódot. Beburkolva kis ágyacskába kell fektetni és minden pénteken megfürdetni. A tulajdonosának még halála előtt érdemes megválni a gyökéremberkétől, ellenkező esetben az elragadja a lelkét és a pokolra juttatja. Az ember csak annál az árnál olcsóbban adhatja, amennyiért ő megszerezte.”