Madáretetők

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul
melegebb tájakra, számos faj itthon marad.
Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő,
mostohább téli klímájú területek madarai közül
sok számára Magyarország jelenti a telelőterületet,
ezért is olyan gazdag a téli madárvilágunk.
Bár hazánk környezetállapota ma még lehetővé teszi,
hogy a madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet,
de az etetők nagy könnyebbséget és biztonságot jelentenek
a környéken élő madaraknak, de csak akkor,
ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.

Amint beköszöntenek az első fagyok –
különösen miután ezek tartóssá válnak –
vagy leesik az első hó, el lehet kezdeni az etetést,
amit folytatni kell egészen ezek megszűntéig, akár márciusig is.
A madarak gyorsan megszokják és számítanak
az etetőhelyek táplálékkínálatára,
évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni,
ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását,
rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe.
Az etetőre járó kistestű, gyakran alig 4,5 - 10 gramm (!) körüli
testtömegű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten
a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek,
hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát.
Ha másnap reggeltől nem tudnak kielégítően táplálkozni
az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért,
mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak
a következő hideg éjszakán.

A téli madáreleségeknek három nagy csoportja van,
ezeket lehetőleg együtt kell alkalmazni.
Ezek közül az első a nem sózott, nem pirított,
magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó.
A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest,
muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben,
barkácsáruház-láncokban kapható pinty
és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk.

Az eleségek második csoportját az állati zsiradék:
a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú,
illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt
állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó képezi.
Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot és vajat is kiteszünk
valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére,
mert ezt is nagyon szeretik a madarak,
különösen a vörösbegyek.

Az olajos magvak és állati zsiradék mellett
gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk.
Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira
(de néhány szemet a talajra is tehetünk),
így a madarak hóeséskor is hozzáférhetnek ezekhez,
míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra,
amíg el nem takarítjuk a havat.
Az almát gyakorlatilag minden lágyevő,
tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli,
így nagy segítséget nyújthat a vonulás helyett áttelelő madaraknak
(pl. barátposzáta, házi rozsdafarkú, csilpcsalpfüzike).

Soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret, kenyérmorzsát,
mert ezek erjedésnek indulva akár a madarak pusztulását okozhatják
(a vízi madarak: hattyúk, récék, libák számára
az alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi problémát).









