Madáretetők

 

Ha a vastag hótakaró ugyan nem is okoz jelenleg nehézséget,
a napközben is uralkodó mínuszok azonban
komoly próbatétel elé állítanak sok kismadarat.
Ami az élelemszerzést illeti, egy-két igazán egyszerű megoldással
mi magunk is segíthetünk rajtuk,
ha eddig nem tettük volna.
Ráadásul a saját kezűleg gyártott madáretetőkkel
nemcsak, hogy segítünk a  kertjeinkbe,
erkélyünkre látogató szárnyas látogatóinknak,
hanem elkészítésük remek családi kikapcsolódást is
nyújthat hideg téli napokra.

bf00

 

Mivel etessünk?

 

A téli madáreleségeknek három nagy csoportja van,

ezeket lehetőleg együtt kell alkalmazni.

Ezek közül az első

a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó.

A szotyiba érdemes apró szemű magvakat:

kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb,

a az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható

pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk.



Az eleségek második csoportját az állati zsiradék:

a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú,

illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt

állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó képezi.

Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot és vajat is kiteszünk

valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére,

mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.

 

Az olajos magvak és állati zsiradék mellett gyümölccsel,

elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk.

Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira

(de néhány szemet a talajra is tehetünk), így a madarak hóeséskor is

hozzáférhetnek ezekhez, míg a földre szórt élelem

mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat.

Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli,

így nagy segítséget nyújthat a vonulás helyett áttelelő madaraknak

(pl. barátposzáta, házi rozsdafarkú, csilpcsalpfüzike).

 

bf02

 

bf03

 

bf04

 

bf05

 

bf06

 

bf07

 

bf09

 

bf10

 

bf12

 

bf15

 

bf16

 

bf17

 

bf18

 

bf19

 

bf23

 

bf24

 

bf25

 

bf26

 

  bf28

 

bf29

 

bf27

 

bf32

 

bf33

 

Szerző: Juno.hu

Madáretetők hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp