Loire menti kastélyok
FRANCIAORSZÁG bővelkedik kulturális és történelmi örökségekben.
Ha már Párizsban járunk, érdemes ellátogatni Loire-völgyébe is,
ahol megismerkedhetünk az ott elterülő csodálatos parkokkal,
kastélyokkal. Íme, a legnépszerűbbek!
Chambord kastély
A legismertebb és legnagyobb mind körül
az I. Ferenc által építtetett Chambord kastély,
melynek egy részét Leonardo Da Vinci tervezte-
bár egyes feltételezések szerint az egész reneszánsz épület az ő munkája.
Jellegzetessége a gyönyörű, két irányú csigalépcsője,
(mely egyedülálló volt akkoriban), valamint lélegzetelállító tornyai.
A 440 szobából a legtöbb üres, ennek oka pedig igazán egyszerű:
a grandiózus épületet csak egyfajta „nyaralónak” használták,
ahová a vadászatok után le tudott a király telepedni a kíséretével.
Hatalmas belmagassága miatt sem volt
állandó ott tartózkodásra alkalmas,
ugyanis a számtalan kémény ellenére sem nyújtott meleget
a hideg téli hónapokban.
Azokat a helyiségeket, amiket használtak, gyönyörű bútorokkal,
valamint történelmi pillanatokat megörökítő kárpitokkal díszítették,
így az odalátogatókat nem mindig csak az üres szobák fogadják.



Chenonceau kastély
A Cher folyón lévő kastély számtalan tulajdonossal volt megáldva,
így folyamatosan változtattak rajta, míg elérte mai kinézetét.
Sokak szerint ez a legszebb a Loire menti kastélyok közül,
köszönhetően a vízen tornyosuló gyönyörű boltíveknek,
meseszép parkjának, valamint gobeline gyűjteményének.
A világörökséghez tartozó épület 16.századi bútorokkal is büszkélkedhet,
mégis a legfelejthetetlenebb élményt a lélegzetelállító kertjei adják.
A „hölgyek kastélyának” is nevezik,
mivel tulajdonosai mind hölgyek voltak,
akik mindvégig szívükön viselték Chenonceau
csodálatos küllemét és hangulatát.




Amboise kastély
A gótikus és reneszánsz jegyeket is viselő épület
az egyik legszebb panorámával rendelkező kastély,
amely hosszabb távon is otthont adott Franciaország királyainak.
Pompás termei tele vannak értékes bútorgyűjteményekkel,
méregdrága díszekkel, de a legfontosabb helyisége mégis
a Szent Hubertus kápolnája, mivel itt helyezték örök nyugalomra-
az életének utolsó idejét itt- töltő Leonardo Da Vincit.




Forrás: erdekesvilag.hu






