A levendula az egyik legsokoldalúbban,

legváltozatosabban használt finom illatú

gyógy-, fűszer- és dísznövény.

Már az ókori Egyiptomban és Rómában is

az egyik legfontosabb gyógynövénynek tartották.

Ókori görög, római és Karthágóból származó leletek

arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben

gyakran mártóztak meg levendulában.

Egyiptomban balzsamozáshoz használták,

Angliában a pestisjárvány idején

a csuklóra kötözve viselték.

Évszázadokon keresztül használták,

mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató,

idegrendszert erősítő szer.

Említést tesznek arról, hogy a nők

forró fürdővízükhöz adva védték magukat

a különböző betegségekkel szemben.

Az ókorban ez a növény a szépségápolás

meghatározó növénye volt.

Latin neve is innen ered: lavare = mosni.

Többféleképpen használták:

testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele,

szappant készítettek belőle,

de akár a száraz virágát a földre szórva is

illatosítottak vele.

A néphit szerint a levendula távol tartja

az ártó, rontó erőket, szellemeket.

Ezt a levendula erős illatával magyarázták.

A reneszánsz Európában,

ahová a rómaiak hozták be,

a mosónők levendulával illatosították a fiókokat,

és levendulabokrokon szárították a ruhákat,

emiatt „lavender”-nek nevezték őket,

de elképzelhető, hogy e kifejezés a latin

lavare (mosni) igéből képződött.

Sokak által a legismertebb termőhelye

a dél-franciaországi Provance,

ahol már régóta jelen volt, de az első világháború után

indul el hóditó utjára, amikor is tudatos telepítésével

próbáltak munkát adni az itt maradó

és letelepedő lakosságnak.

A 20. század elején

a levendula gyógyszerként használatos,

 köhögés, fejfájás ellen, míg a II. világháborúban

sebfertőtlenítőként alkalmazták.

Magyarországon a középkor óta

kolostor-kerti növényként említik, főként

szerzetesek foglalkoztak termesztésével.

Majd az 1920-as években Bittera Gyula

a Tihanyi Appátságtól bérelt területen,

Franciaországból hozott szaporítóanyaggal

(innen ered a Francia levendula elnevezés)

kezdte meg a levendula termesztését és

néhány év alatt 100 ha-ra növelte a levendulaföld területét

Tihany környékén.

A mikroklíma igen kedvezőnek bizonyult,

az olaj minősége jobb volt

mint a Franciaországban termesztetteké.

Ebben az időben a tihanyi levendulaolaj

tőzsdén jegyzett termék volt!

Telt múlt az idő és az ültetvény majdnem eltünt.

Talán mostanára sikerül életet lehelni

a mára sajnos csak legendákban létező ültetvénybe.