Lepkék, pillangók

A zebralepkék, amik Amerika trópusain élnek,
éjszakára tömegesen fürtöt alkotnak
egy egy lecsüngő ágon, és így alszanak.
A selyemhernyók kedvenc eledele, az eperfalevél.
A hernyók négy vedlés után gubót készítenek,
ami kb. 1.500 méter selyemfonalból áll,
melyből textíliát készítenek.
Kínában már ie. 2640-ben tenyésztették.
Innen vándorszerzetesek csempézték ki.
Európában a III. században kezdték meg a tenyésztését.
A selyemlepke, gyapjasan szőrös, éjszakai állat.
4 – 6 cm -es, fejlett szárnyai ellenére nem képes repülni.
Vannak lepkefajok, melyek képesek érzékelni
a denevérek ultrahangját.
Ezek, ma más lehetőség nincs a menekülésre,
egyszerűen mozdulatlanul lezuhannak,
így lehet némi esélyük a túlélésre.
A legnagyobb pillangó az Alexandria Királynője
Pápua Új-Guineában él, szárnyfesztávolsága
elérheti a 28 cm-t is.
Rendkívül feltűnő, nappali lepke.
Régen a gyűjtők puskával vadásztak rá.
A sörétet finom por helyettesítette.
1966 óta a törvény védi őket, befogásuk tilos.
A farmerek ezért olyan virágokat is termesztenek,
melyeken megél ez a pillangó.
Halálfejes lepkét mindenki láthatta,
aki megnézte a “Bárányok hallgatnak ugye ?” című filmet.
Hernyója, elsősorban a burgonya levelét kedveli,
így igen káros.
A megijesztett, vagy megfogott lepke
a szájnyílása feletti kitinlemezt mozgásba hozva,
fütyülő hangot ad ki.
Hangja, és halálfejes mintázata miatt
az emberek ártalmasnak, veszélyesnek tartják.
Nappali pávaszem különleges tulajdonsága az,
hogy ha összezárja színpompás szárnyait,
akkor egy elszáradt levélre hasonlít. Védett faj.
A Maharadzsa lepke Malaysia szimbóluma.
Forrás: Erdekessegek.hu

A köznyelvben a pillangót és a lepkét
rokon értelmű szóként használjuk, de valójában
a rendszertani besorolás szerint a pillangók
a lepkék családja alá tartoznak.
Míg lepkéből közel 150 ezer fajt ismerünk,
és ebből Magyarországon körülbelül 3500 él, a pillangók,
amik általánosságban a legnagyobb és leglátványosabb nappali lepkék,
körülbelül 500 fajt számlálnak, és idehaza ebből csak négy őshonos:
a fecskefarkú lepke, a kardoslepke, a kis apollólepke és a farkasalmalepke.













