Lakberendezés -szép nappalik
Ez az otthonom. Másutt senkit sem ismerek. (...)
Itt pontosan tudom, kire számíthatok és kire nem.
Vannak, akiket éjfélkor is felhívhatok,
meg sem kérdezik, miért, és vannak,
akiket soha, semmilyen körülmények között nem hagynék cserben.
Persze itt is leselkednek az emberre veszélyek,
ahogy örömök is érik,
de itt legalább ismerem ezeket a veszélyeket meg örömöket,
és erre számíthatok.
Otthon van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.
Otthon van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.
Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat,
tárgyakat jelent, az otthon menedék.
Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni,
mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait.
Az otthon számomra azt is jelenti,
hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal.
Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk.
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt,
Ahol ébren is álmodtunk.
Ahol a harangok hangja szállt,
Ahol nagyapánk háza állt.
Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó,
Ez az egy út, mi járható!
E szó: otthon, úgy hangzik, mint egy szép költemény,
vagy mint az esküvői harangszó,
de hangja ennél is lágyabb, kedvesebb és szívhez szólóbb.
Legyen az nádfödeles kunyhó vagy pompás palota,
egyre megy - a szülői ház, ha még oly igénytelen is,
mindig szülői ház marad,
mert a föld kerekségén semmiféle hely sem hasonlítható hozzá.
Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam.
Neki helye van az életemben.
Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük.
Tartozni is akarunk valahova.
Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében.
De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük,
hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet,
amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk,
számítunk valamit, és hogy nélkülünk
valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan.
Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.
Képek forrása: House to Home
Forrás: dekorella.hu





