Különös tájak, épületek 1.
A Parlament- Országház- Budapest


A Parlament Magyarország nemzeti azonosságtudatának és büszkeségének jelképe.
1867-ben I. Ferenc József osztrák császár kiegyezett a magyar nemzettel,
ám az államfő továbbra is ő maradt, akit magyar királlyá is koronáztak.
1873-ban a Duna két partján elterülő Buda és Pest egyesült.
7 évvel később az országgyűlés új Parlament-épület létrehozását határozta el.
Az építkezés 1884-ben kezdődött a Duna bal partján, a pesti oldalon
Steindl Imre irányításával, aki a történelmi épületek restaurálásának volt a mestere.
1896-ra, a millennium évében adták át az épületet.
1902-re készült el teljesen.
A monumentális alkotás az angol parlamenthez hasonlóan neogótikus stílusban épült.
Az Országház a független magyar királyság jövőbe vetett hitének
és gazdasági fellendülésének szimbóluma lett.
A Parlamentet számtalan kis csúcsos torony díszíti,
a hatalmas kupola két gótikus torony között magasodik.
A kupola 96 méter magas, s hogy a millenniumra készült,
feltehetően a honfoglalás (896) évét hangsúlyozza.
Az építmény belsejében 10 udvar, 29 lépcsőház és 691 terem van.
Az épületdíszek fő témái a magyarság nemzettudatának megerősödését tükrözik.
A külső homlokzaton a magyar uralkodók, az erdélyi fejedelmek
és híres hadvezérek szobrait helyezték el.
Az ablakok fölött királyok és fejedelmek címerei sorakoznak.
Az épület előtt II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra található.
Az északi oldalon Kossuth Lajos emlékműve látható,
aki 1848-ban a forradalom és szabadságharc élére állt,
majd rövid időre Magyarország kormányzója lett.
Az épület központi része közvetlenül a kupola alatt a tizenhat szögletű csarnok.
Hatalmas termek kapcsolódnak hozzá: az egyikben a felsőház (1945-ig),
a másikban az alsóház tanácskozott (ma az Országgyűlés folytatja itt munkáját).
A főbejárat a keleti oldalon lévő, két bronzoroszlánnal övezett lépcső.
A látogató a Parlamentbe lépve hatalmas díszlépcsőn haladhat fölfelé.
Feje fölött mennyezeti freskókat csodálhat meg, láthatja az építész,
Steindl Imre mellszobrát az egyik fali fülkében.
Körfolyosó övezi a központi fekvésű előcsarnokot,
amelyben a magyar történelem kimagasló személyiségeiről készült szobrok állnak:
élén Árpáddal, a honfoglaló magyarok vezérével.
2000. január 1. óta a Parlament kupolacsarnokában őrzik a Szent Koronát.
A nagyszabású előcsarnokot hivatalos rendezvények megtartására
és állami fogadásokra használják.
A magyar Parlament a világ egyik legnagyobb kormányzati épülete.
Az Eiffel-torony- Párizs


A Szajna partján álló Eiffel-torony száz éve Párizs szimbóluma.
Évente több millió turista keresi fel.
Az épület Párizs több pontjáról jól látható.
A technikai forradalom jelképének is tekinthető.
Az ipar fejlődésének hatására az építészek új technikai megoldásokkal kísérleteztek.
Számos országban több száz méter magas épületek kivitelezésén kísérleteztek.
E vállalkozások azonban rendre kudarccal végződtek.
Gustave Eiffel francia mérnök azonban kitartott meggyőződése mellett
és munkatársaival 1884 végére elkészítette egy 300 méter magas torony tervét.
1886-ban pályázatot írtak ki az 1889-es párizsi Világkiállításra.
A kiállítás elsődleges célja az ipari fejlődés bemutatása volt.
Száz pályázó közül végül Eiffel terve nyert.
A kiírás feltételei szerint a toronynak két év alatt kellett felépülnie.
Az Eiffel-torony négyzetes, 1,6 hektár alapterületű.
Ma az antennával együtt a magassága 320,75 méter, 8600 tonnás.
Tizenkétezer darabból illesztették össze, pontos műszaki leírások alapján.
Kora legmagasabb tornyán 250 szakember dolgozott.
A torony építése előtt Eiffel már számos vasúti hidat épített.
A korábbi tapasztalatok és a gondos tervezés
és a precíz munka tették lehetővé a gyors építést.
A torony alsó íve tizenhat pilléren áll, amelyeket hidraulikus emelőszerkezettel láttak el,
az első emelet pontos vízszintezése érdekében
. Az első szinten éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt,
ez volt az első számú vendéglő Párizsban.
A második szinten, 116 méter magasságban a Le Figaro című újság irodái kaptak helyet.
A torony huszonhat hónap alatt épült fel,
és 1931-ig a New York-i Empire state Building elkészültéig a világ legmagasabb épülete volt.
Eiffel kevesellte, hogy a torony csupán dísz legyen,
ezért a tetejére meteorológiai berendezéseket helyezett el.
Emellett a tornyot aerodinamikai kísérletekre is használta.
Itt helyezték el az ország első rádió- és tévéadóját is
. A Világkiállítás idején kétmillióan keresték fel.
A toronyban felvonó közlekedik, a csúcsára 1710 lépcsőfokon lehet felgyalogolni.
1964-ben Eiffel művét műemlékké nyilvánították.
A Kölni Dom


A kölni dóm alapköveit Konrad von Hochstaden érsek rakta le 1248-ban.
Ebben az időben Köln a Német-római Császárság egyik legerősebb és leggazdagabb városa volt
. A nagyszabású építkezés közvetlen elindítója Barbarossa Frigyes ajándéka volt,
aki miután a második itáliai hadjárata során leigázta Milánót,
Köln érsekének adományozta a milánói Dómban őrzött ereklyéket.
A Három Királyok földi maradványait diadalmenetben vitték 1164-ben Kölnbe.
Aranyból, ezüstből és drágakövekből tíz év munkájával készítették el a Három Királyok ereklyetartót,
ami a kereszténység egyik legbecsesebb kegytárgya.
Köln a relikviák megszerzésében élen járó város volt,
az ereklyékhez méltó templomot kellett építeni.
A Dóm szentélyét, amely 41 méter hosszú, 45 méter széles,
középhajója 43 méter magas, 1322-ben szentelték fel.
Az emeleti rész ablakai színes üvegből készültek.
Építésükkor a magasba törő, karcsú pillérek csodaszámba mentek.
1300 körül a szentélyt fallal zárták le, közte és a déli homlokzat között
kezdték kiépíteni a 70 méter magas főhajót
. A csonkán maradt déli homlokzat tornya elérte az 59 méteres magasságot.
Monumentális tervek alapján folyt az építkezés,
de a munka üteme egyre lassúbb lett, míg 1560-ban teljesen leállt.
Ennek oka az volt, hogy a háborúk és járványok miatt
az anyagi lehetőségek egyre jobban beszűkültek.
A XV. és XVI. század eszmeáramlatai az építészetre is hatással voltak,
a gótikus stílus háttérbe szorult, ez sem kedvezett a Dóm építésének.
A gótika a XIX. századi német romantika idején újra felértékelődött,
ekkor döntöttek a Dóm építésének folytatása mellett.
A gótika és a kölni Dóm érdekében Goethe is síkraszállt.
Az építkezés folytatása érdekében Karl Friedrich Schinkel
és Ernst Friedrich Zwirner építészek alapos tanulmányokat folytattak 1842-ig,
ekkor rakta le az alapkövet Frigyes Vilmos, Poroszország királya.
A munkálatokat az eredeti tervek alapján folytatták.
1862-ben készült el a főhajó és a kereszthajók tetőhéjazatát tartó fedélszék.
A 157 méter magas tornyok építését 1863-ban kezdték.
Az építkezést 1880. október 15.-én ünnepélyes keretek között fejezték be.
A Dóm belsejében azonban az ünnepség után is folytak a munkálatok.
Ablakokat üvegeztek, padlókat fektettek le, emellett helyreállítási munkákat is végeztek.
A Dóm kincsei közül mindenképpen meg kell említeni a középkori művészetnek
olyan kiemelkedő emlékeit, mint a szószék, a falfestmények,
a főoltár és a főoltár oszlopain elhelyezett 14 szobor, amelyek Jézust,
Máriát és a 12 apostolt ábrázolják.
Ezek a részletek a barokk korban elvesztették régi pompájukat,
majd a XIX. században a lehetőségekhez képest eredeti formájukban állították helyre.
A homlokzat tornyát díszítő 24 dísztorony egyike 1906-ban leomlott.
A későbbiekben további tornyok dőltek le,
és a falazat sérüléseit is ki kellett javítani.
1945 után a bombatámadások okozta sérüléseket kellett helyrehozni.
Az építményt a környezeti ártalmak, a szmog miatt folyamatosan javítani kell.
A kölni Dóm az építészettörténet egy máig lezáratlan fejezete.





