Különös növények

 

Mint a neve is jelzi, az Amazonas csendesebb vizein él.

Inkább a sekély, max. 2 méter mély vizeket kedveli.

Nagyon egyedi növény.

Leveleinek a széle felhajlik és egy óriási,

két méter átmérőjű tányérra hasonlít.

A hatalmas levéllemezt az alsó felületről kiálló

és többszörös haránterekkel összekötött erek merevítik.

A bennük levő nagy mennyiségű levegő

hozzájárul a tartássziládság fokozásához.

Az ilyen úszó levélnek nagy a teherbírása,

akár 50 kilogrammos terhet is elbír.

 

 

A tündérrózsa virágának(ekkor még fehér színű)

az átmérője akár 35 cm-t is elérheti.

Amikor a bimbó a víz felszínére jut,

este kinyílik és egész éjszaka így marad.

A virág ananászillatot áraszt,

amit már nagyobb távolságról is érezni lehet.

Virradatra a virág becsukódik,

és a víz alá süllyed, de estére újra kinyílik.

 

 

 Ekkorra már rózsaszínné színeződik.

 

 

A következő nap hajnalán ismét a víz alá merül, és már ott is marad.

Ekkor kezdődik a termés érése.

A termése gyermekfej nagyságú is lehet,

és akár 400 magot is tartalmazhat.

A víz alatt érlelődik, beérése után szétesik

és a magok a felszínre bukkannak,

ahonnan nagy távolságokra is eljutnak.


Az amazonasi tündérrózsa fejlődése a magtól

a hatalmas növényig 4-5 hónapig tart.

 

Juharlevelű ausztrál palackfa


 

Elsősorban Afrika déli része és Ausztrália a hazája.

A fa akár 35 méter magasra is megnő.



 


A piros virágai  nagy virágzatokat alkotnak.
 

 
A termése hasonlít a babhoz,
10-20 cm hosszú, ötösével csüng a hosszú kocsányokon.
A nagy ausztrálpalackfák megütve kongó hangot adnak.
Ennek oka a nagyon könnyű, lágy fatest.
 
 
Földicseresznye
 


Ez a lágy szárú, alig fásodó,

kis termetű, bokorrá fejlődő növény Peru ősi gyümölcse.

A burgonyafélék családjának a tagja.

Levelei hosszúkásak, hegyben végződnek.

A virágjai a burgonyafélékre jellemzően ötszirmúak,

a színűk sárga, a torokrészen feketék.

A beporzás után a csészelevelekből felfúvott burok képződik

, benne fejlődnek a cseresznye méretű bogyótermések

. A 4-5 cm hosszú tokok szív alakúak, oldalukon bordák futnak végig.

Gyümölcsök íze édeskés. Száraz helyen sokáig eltartható.

 

 

Különös növények hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp