Kreatív barikák

A bárány a zsidó-keresztény kultúrkörben élők számára fontos szimbólum.
Szolgát és bárányt is jelent a latin agnus szó az Ószövetségben.
Megvédte az Úr haragjától
a feláldozott bárány a vérével megjelölt házakban élőket –
az ótestamentumi történet szerint.
A Bibliában Krisztus előképe a bárány,
amely a kiválasztott nép mindennapi eledele
és áldozata a jeruzsálemi templom oltárán.

– A Teremtés könyvének elején,
az őstörténet részeként jelenik meg a bárány feláldozása.
Ábel mint juhpásztor egy kost mutat be áldozatként Istennek,
amit Isten elfogad – ellentétben testvérének, Káinnak
a föld terméséből bemutatott áldozatával.
Ezért Ábel, aki az áldozatot bemutatta, maga is egyfajta bárány
és ártatlan áldozata lesz Káin bosszújának.
Az ártatlanság hozzátapad a bárány jelképiségéhez –
– Megrendítő pontossággal írja le a húsvéti bárány,
Jézus Krisztus szenvedését Ézsaiás könyvének 53. fejezete:
„Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki.
Mint az ártatlan bárány, ha vágóhídra viszik,
vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal,
hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!”
Keresztelő János előre tudja Krisztus sorsát,
mikor a Jordán folyó partján először találkoznak, rámutat:
„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”

– A visszautalásokban Jeremiásnál mint áldozati állat jelenik meg a bárány,
ami átadja magát, de nincs benne harag és gyűlölet azok iránt,
akik áldozattá teszik.
A bárány a szelídség jelképe is Ézsaiás könyvében.
Az ártatlanság érzete hozzákapcsolódik a bárányhoz,
amely annyira megbízik az emberben, hogy megölni fájdalmas cselekedet.
A Megváltó elfogadja azt a sorsot, amelyet Isten neki szánt:
a szelídség hivatástudattal párosul.
Az áldozat hozzátartozik a hívő és öntudatos élethez. Krisztus szavaival:
„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.”

– Az ártatlan Zsuzsannát is szokták bárányként ábrázolni
az őt „farkasként” megleső vének között –
A Dante-kutató azt is megemlíti, hogy az Isteni színjátékban
mikor a reményről szól Dante, akkor mint „bárány” akar visszatérni Firenzébe,
ahol „farkasok” között kell lennie.
Az áldozat hozzátartozik a hívő és öntudatos élethez.
„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.”
Mindezt sorba téve nyilvánvaló, mennyire beleivódott a bárány szimbóluma
a keresztény kultúrkörben nevelkedő ember gondolkodásába.

A papi ruha üzenete
– Az eltévedt bárányt jelképezi a papi stóla, a „nyakravaló”
Mint ahogy Krisztus a nyakába veszi az eltévedt bárányt,
úgy veszi a stólával jelképezve a közösséget, a bárányok lelkét is a nyakába
a felszentelt pap, aki felelős a nyájáért.
A papi stóla jelképezi még a föntről leáradó kegyelmet,
ami nélkül nem lenne semmi.
– Az érseki palliumnak, a fejen áthúzható stólának
báránygyapjúból kell készülnie , e pallium kifejezője annak,
hogy a papnak a hívekért felelősséget, áldozatot vállaló pásztorrá kell válnia,
annál inkább, minél feljebb kerül az egyházi hierarchiában
. A pásztori feladat egyértelmű hangsúlyozása Gergely pápa óta,
hogy a pápa az Isten szolgáinak a szolgája.










