Andók Veronika: Tavasz van  

Cseppen a jégcsap, olvad a hó.
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja kis kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát,
Barik születnek földre, égre;
Tavasz van, Tavasz, végre, végre!

Áprily Lajos: Március   

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
 

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Áprily Lajos: Mennék eléd 

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyilakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

Böszörményi Ilona: Tavaszi köszöntő 

Lehullt a jégbilincs,
Selymet bont a barka.
Tág, tavaszi széllel
Beszélget egy szarka.

Csengettyűs hóvirág
Levélházikóból,
Legényes tavasznak
Csilingelve bókol.

Violakék selyem
Az ég takarója,
Zöld rét felett lassan
Körözget egy gólya.

Ezüst tükrű a tó.
Döngicsél a dongó
Köszöntlek friss tavasz,
Rügyet, bimbót bontó!

Balogh József: Tavasz 

Fészket rak a jó idő,
gólyanép is haza jő.
 

Itt totyog a patakpart,
a sok vadlúd vele tart.
 

A Nap szeme ide lát,
kedvet nyílik a világ.
 

Hóvirágom tavaszol,
szívem zenét zakatol.
 

A park csupa szerelem,
benne magam keresem.