Kopogtat az ősz

 

Fázik a Küküllő,
lúdbőrös a háta,
már csak a nap jár el
fürödni a gátra.

Lenn a gát alatt csak
vadrécék, vadludak.
Ők is búcsúzóban:
tiszteletkört úsznak.

Ékelődnek aztán
föl az őszi égre,
belevesznek lassan
a kék messziségbe.

Reggelenként apró
ködfióka s pára
kapaszkodik föl a
partmenti fűzfákra.

Ágaskodik a szél:
leveleket olvas.
Fönn a hegyek között
felbődül a szarvas.

Kányádi Sándor

 

 

 

Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
A tekintetem rátévedt egy fára:
Nini még most sem sárga.
Zöldnek tartotta meg
Szép reménység-ruhában
Az, aki megtarthat mindeneket.
És én is élek,
És én is élek
S megvannak mind, akiket szeretek.
S e nekem-láthatatlan tündér-őszben
Eljönnek hozzám az őszi csodák:
Másodszor borulnak tündér-virágba
S hoznak pici, fanyar, fura gyümölcsöt
Az almafák.
 
S a drága földön, nem is olyan messze
Másodszor érett meg most a cseresznye,
Az elnyílt őszi-kikerics helyén,
Őszi bánat és lila gyász után,
Októberi dombok oldalain
Pompázik a tavaszi kankalin.
Rügyet bont minden ág
S belőlem is szinte nap-nap után
Kihajt egy vers-virág.
S ki tudja még mi lesz?
Lehet, hogy a közelgő karácsonnyal
Zúgni fogok erdőkkel egyetemben
Lombkoronás, orgonás áhítattal.
 

Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
Az utcasor felett
Egy színes felleget.
A szemem újból rátévedt a fára.
A reménységben megtartatott fára, -
S akkor gáttalanul,
Feltarthatatlanul,
Elbírhatatlanul
Robbant ki szívemből a hála.

Reményik Sándor

 

 

 

Őszi fecskehad
 
Búcsúznak már, gyűlnek a fecskék, csöpp
ficserészők. Ülnek nagy csapatokban a villanydróton,
hogy tovaszálljanak északi tájról déli vidékre a
tengeren át, hol a kék habokon bucskázik a delfin s
nem látszik csak a zajló hullám, messze a part még.
Messze a pálmás Afrika még, ahol a dzsungel mélyén
szökken a párduc, fönn a falomb közt kandi majom
bújik, s a szavannán lép a zsiráf, a torony-nyakú,
bőg az oroszlán, s legelésznek a holdsarló-agyarú
elefántok. Ott ficseregnek a fecskék majd, ott
bukfenceznek a nap sugarában, a kék levegőben. Most itt
gyűlnek a villanydróton, a lomb-veres őszi ligetben, a
völgyeken át kanyarogva futó kikerics-lila szélben, a
búzamező aranyában, amelyre a tél fenyegetve teríti le
majd suhogó takaróját.

 

 

Mi tagadás, itt van az ősz, a maga színeivel,

sajátságos, borongós, hűvös-párás hangulatával,

ugyanakkor az aranyló vénasszonyok nyarával is,

s legtöbbünket valamiféle szomorkás, melankolikus burokba csomagol.

Ne engedjük, hogy ezt tegye velünk,

vegyük észre a környezet szépségeit, s hagyjuk ujjongani magunkat

a természet csodáján, változatos megújulásán,

a színek harmóniáján, a lehulló gesztenyék

gyerekkorunkat újra felidéző bujkálásán,

ki-kikacsintgatásán a barnuló avar közül.

Kell ez a körforgás, s ha kicsit megpróbáljuk levetni ,

csak egy órára bár, a mindennapi gondok megszürkült köpenyét,

s zizegő avar közt újra gesztenyét,

s gyönyörűbbnél gyönyörűbb és formásabb, sárgult leveleket

gyűjtögetünk gyerekeink társaságában,

előbb utóbb, felcsendül bennünk egy belső dal,

a természet hárfája, s együtt tudunk örülni kis családunkkal,

s megleljük magunkban a belső hang fonalát, a lélek költészetét...

Őszi kikerics

Szeptember ül szalmasárga domb alatt,
sárba temetve, őszbe olvad a nyár,
seregélyhad mellé ökörnyál repül,
virágtalan gyászban sóhajt a határ.

De száradó füvek közt a kikerics
nyújtózva fakaszt kertünkben új tavaszt,
harmatban fürdő lila szirmok alatt
zöld remény kél, mint tűz után a haraszt.

Míg jóságot iszik kezedből kezem,
csendesül a lét, szállni már nem vágyom -
vad szelek elől karjaidba bújva
álmodom kikericsszirmú világom.

Forrás: www.poet.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Kopogtat az ősz hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.013 mp