Tarka kötényben libben a nyár,

Napsugár csillan illatos fátylán.

Pázsitok selymén surran a lépte,

Nyár tüze játszik, csillan szemében.

Pitypangot pelyhez, bokrétát bolyhoz,

Lepkéket röppent minden bokorhoz.

Lenge hajában bódító bodza,

Nyár kacagását gyűjti csokorba.”

Elszaladt a tavasz már,

Virágos rét, fecskenóta

Itt a nyár! Itt a nyár!

Végre itt vagy

Aranyszemű Napsugár!

A természet varázsát ontja bőven,

A fűben, a virágban és a kőben,

Ó nincs oly silány anyag,

Mely így vagy úgy ne szolgálná javad.

De nincs oly jó, melyben ne volna vész,

Ha balga módra véle visszaélsz!”

Shakespeare

Szeretnünk kéne egymást.

Nevetni.Örülni. Szeretni. Átölelni.

Megpihenni.Simogatni.Mosolyogni.

Hallatni nagyokat.

Ehelyett teljesen mást teszünk.

Aggódunk, félünk,sértődünk,haragszunk.

Mennyi elpocsékolt perc és óra…

És egyszer elmegyünk…

Haraggal,el nem intézett dolgokkal…”

/ Fenyő Iván – részlet /

Nyár…

Élvezzük a cirógató napsütést,

A mezők felett a pacsirta énekét,

Vidám patak csörgedezését,

Hajnali madarak dalát,

Aranyszínű búzatáblák susogását.

Egy csokorba összekötve,

Szeretettel fűszerezve,

Mellé tűzöm árnyas erdők énekét

S a piciny fülemülét.

Szervusz kedves napsugár,

Örülünk, hogy itt a nyár.

Kérlek, süss jó melegen,

Pihenhetsz a réteken.

Érleld meg a gabonát,

Lombosítsd a sok szép fát,

Langyosítsd  a vizeket,

Melegítsd a szíveket.

Szólj hozzá