Késő őszi virág - a krizantém

 

Időszámításunk előtt 550-ben már említést tesznek róla,

a Song-korban pedig már nemesítették.

A különböző fajtáknak festői neveteket adtak:

Aranycsengő, Alabástrom medence, Bíbor rákolló, Ezüsttál.

 

Kínában főleg a szokatlan színű, formájú fajták a kedveltek.

A krizantém Kínában az ősz jelképe,

ünnepét a 9. holdhónap 9. napján tartják.

A művészetek mindenkor előszeretettel dolgozták fel,

megjelent a költészetben, a festészetben, a faragványokon és hímzéseken.

Ősidők óta gyógynövényként is számon tartják,

amely megőrzi az erőt, és hosszú életet biztosít.

Egy 3000 éves kínai legenda szerint a ma Japánhoz tartozó

Szitakötő szigeten egy olyan gyógynövény termett,

amely fiatalító hatású volt,ha fiatal lányok és fiúk szedték le.

A felkeresésére indult ifjak bár sok kalandot átéltetek,

a fiatalító gyógynövényt nem lelték meg.

Helyette megtalálták a krizantémot, amivel kereskedni kezdtek.

Már a Han-korban a 9. hónap 9. napjának ünnepén krizantémbort ittak.

Azt tartották, hogy aki krizantémbort iszik, hosszú életű lesz a földön.

 

 

Természetesen a japán mitológia másképpen ismeri a történetet.

A legenda szerint régen olyan sok isten lakott az égben,

hogy néhányan közülük, köztük Izanagi isten és Izanami istennő

lejött a földre egy felhőhídon.

Amikor leértek, az istennő megteremtette a szél,

a hegyek és a tenger isteneit, de belehalt,

amikor megteremtett a tűz istenét is.

Izanaginak hiányzott Izanami, ezért elindult utána a Fekete Éjszakába,

ahol szörnyű dolgokat látott, és kiüldözte őt

a Fekete Éjszaka Öreg Boszorkánya.

Épp hogy el tudott menekülni előle, és amikor visszatért a földre,

tisztító fürdőt vett a folyóban.

Földre dobott ruhái tizenkét istenné váltak,

ékszereiből pedig virágok születtek -

egy karkötőből írisz, egy másikból lótusz, nyakláncából pedig az arany krizantém.

 

 

A Japán császárság jelképe ezer éven át volt

a 16 szirmú arany krizantém.

 

A legenda szerint Japánban csak egyetlen olyan hely van,

ahol a krizantém nem nő.

Sok-sok évvel ezelőtt Himeji városában élt egy nemesember

egy kincsekkel teli nagy kastélyban.

Mivel szinte senkiben sem bízott, csak szolgálólányának, O-kikunak,

akinek a neve krizantémot jelent engedte meg,

hogy hozzáérjen kincseihez, és törölgesse róluk a port.

Egy napon O-kiku észrevette, hogy tíz nagyon értékes tányér hiányzik.

Mivel nem találta őket, és attól félt, hogy őt fogják gyanúsítani

az eltüntetésükkel, belevetette magát a kútba.

Ezután a szelleme minden éjjel feljött, hogy megszámolja a tányérokat.

Amint megtalált egy hiányzó tányért, hatalmasat sikított,

amitől a nemesember elmenekült a kastélyból,

ami végül összedőlt. Himeji polgárai örültek gyűlölt uruk távozásának,

és O-kiku emlékét tisztelve többé nem ültettek krizantémokat.

 

 

Maga a krizantém szó a görögből származik,

jelentése ,,arany virág",

de a német legenda egy más színű krizantémról szól.

Egyszer egy hideg, havas karácsonyestén a Fekete Erdőben

egy parasztcsalád éppen asztalhoz ült, hogy elköltse

sovány levesből álló vacsoráját, amikor kopogást hallottak.

Először úgy gondolták, hogy a szél az, ám amikor

az ismétlődő hang után kinyitották az ajtó,

egy koldust láttak a küszöbön.

Behívták a kékre fagyott szerencsétlent, betakargatták egy takaróval,

és megosztották vele vacsorájukat.

Hirtelen a takaró lehullt az emberről, és megjelent előttük

egy fehér ruhás férfi glóriával a feje körül.

Azt mondta magáról, hogy ő Krisztus, majd távozott.

Másnap reggel az ajtó előtt, ahol este állt, két gyönyörű fehér krizantémot találtak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Késő őszi virág - a krizantém hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.018 mp