Képek a télről

Fehér lett a kert, az udvar,
fehér lett a
nagy világ!
Mesebeli királyoktól
mesések a
kerti fák.
Csakhogy nem hó hullott rájuk,
nem is dér és
nem dara…
Mesés kertbe mesés fákat
varázsolt a
zúzmara.

Itt a tél,
hideg tél…
Csattog a fagy,
csikorog,
kőkeménnyé
dermedtek a
sárban hagyott
lábnyomok!
Itt a tél,
hideg tél…
Csattog a fagy,
csikorog,
telerajzolt
jégvirággal
minden fénylő
ablakot!


Fura festő vagy te, tél!
Amit festesz – hófehér,
Fehér a kert, a mező,
fehér minden háztető,
fehér az ól teteje,
a fenyő, a jegenye,
ablakon a jégvirág –
nagy fehérség a világ!
Nincs más színed? Elfogyott?
Miért nem szólsz? Adhatok!
Vagy ha kell, hát segítek,
szebbnél szebb színt keverek.
Nézd csak, meg is mutatom
s tavasz lesz a rajzlapon!


Kányádi Sándor: Betemet a nagy hó
Betemet a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
mindent, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.


Kányádi Sándor: Feketerigó
Ablakomban nagy a hó, halihó! –
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.
De most nekünk nagy a hó, halihó! –
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.










