Karneválok, szerte a világban
Karneválok, maskara ünnepek világszerte
Február a karneválok időszaka világszerte.
Nem csoda, mert ilyenkor már mindenkinek elege van a télből,
ahol pedig nincs tél ott is elkel egy kis mulatság. Igazi örömünnep ez.
A karnevál szó a latin “carne valle” kifejezésből ered,
ami azt jelenti, hogy “viszlát hús” és arra utal,
hogy a meglévő húsokat el kell fogyasztani a böjti időszak előtt.
Manapság más értelemben használják az ünnepet és a kifejezést.
A világ különböző részein tavaszváró ünnep
vagy köszönet az istennek a javakért.
Európában a karneváli ünnep egész
az ókori görög és római hagyományig nyúlik vissza
és a Dionüszosz ünnepből eredeztethető.
Ez az ünnep épp a mai farsangi időszakra esett.
Az ekkor rendezett vidám mulatságokat, álarcos felvonulások kísérték.
A világ másik felén az amerikai kontinensen a karneválokat
a gyarmatosító spanyolok és portugálok honosították meg.
Az emberek beöltöznek, hogy elrejtsék igazi identitásukat
és így szégyenérzet nélkül mulassanak.
.
Számtalan karnevált, farsangi ünnepet rendeznek egész évben.
Lássatok párat, amelyek valószínűleg kevésbé ismeretek.
Barranquilla – Kolumbia
A fesztivál 2003 óta a UNESCO Szellemi Világörökségének része.
Minden évben több ezer turista érkezik,
hogy együtt ünnepeljen Kolumbiában.
A fesztivál európai, afrikai és indiai tradíciókon alapszik.
A négy napos ünnepség vége a virágok csatája,
ahol Kolumbia színei kerülnek szembe egymással.
A különleges színes csata a virágokról, a szépségről és a békéről szól
Goa – India
Sehol máshol nem tartanak karnevált Indiában, csak Goán.
Az ünnepséget a portugálok vezették be, amikor elfoglalták Goát
és mindegy 500 évig itt is maradtak.
Habár a fesztivál keresztény hagyományokon alapul
az évek során a helyi hindu tradíció is beszivárgott az ünnepségbe.
A három napos fesztivál után egy hetes féktelen buli kezdődik
a boldogság jegyében, melyet a 18. század óta ünnepelnek.
A hét a híres vörös-fekete tánccal zárul a Club National Panajim-ban.
Notting Hill – Anglia
A Notting Hill karnevál a világ második legnagyobb karneválja
és augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg Londonban.
Évente több százezren kíváncsiak a felvonulókra.
A felvonulók és a résztvevők sincsenek kevesen
évente körülbelül 60 000 ember játszik, táncol, ad elő
Oruro – Bolívia
Évente több, mint 600 000 ember sorakozik az utcákon
a Oruro karnevál idején.
Több száz hagyományos bolíviai zenekar,
több ezer táncos vonul fel egész nap a város utcáin.
A parádét San Miguel vezeti, akit maga az ördög követ “El Tio” –
az alvilág ura and számos gyarmatosító vezér,
akiket alvilági figurákként ábrázolnak.
A karneváli menet a focistadionban ér véget egy hatalmas ünnepséggel.
A karnevál alatt érdemes megkóstolni a helyi finomságokat,
melyeket az utcán vásárolhatunk.
Trinidad – Trinidad
A Trinidad karnevál az európai
és az afrikai kultúra találkozásából született ünnep.
Az egykori afrikai rabszolgáknak adóznak
a hagyományok felelevenítésével és sok sok zenével.
A legnépszerűbb tánc itt a calypso és a soca.
A zenekarok különböző finomságokat kínálnak a turistáknak
és sokaknak felhőtlen ünneplés ez a nap.
Velence: a szépség
A klasszikus velencei karnevál nem korlátozódik egyetlen hétvégére:
hivatalosan tíz napig tart, hogy aztán húshagyó kedden,
amely idén február 12-re esik, véget érjen.
Az álarcviselés azonban már december 26-tól szabad ilyenkor,
és a velenceiek előszeretettel élnek is a lehetőséggel.
Január végén aztán kezdetét veszi a valódi karnevál,
amelynek nyitó attrakciója a Festa Veneziana,
a látványos vízi felvonulás a Canal Grandén.
Ennek ellenpontja a karnevál zárása,
a húshagyó keddi csendes vízi felvonulás:
ekkor a kivilágított gondolák sora csendben köszön el a farsangtól.
A kettő között pedig Velence elszabadul:
mindenütt színes jelmezekbe bújt ünneplőkkel találkozunk,
miközben minden sarkon valamilyen program,
cirkuszi előadás, zene, tánc vár ránk.
A hagyományos zenés, táncos és színházi programok mellett
az egyik legizgalmasabb eseménynek a sétaszínház ígérkezik
:a vezetett túrákon érdekes anekdotákat hallhatunk Velence történetéből
A vezetések délelőtt, kora- és késő délután zajlanak,
és a 30 eurós díjért talán még magával Casanovával is összefuthatsz.
A Ca' Giustinian és a Ca' Sagredo között díszes gondolák vonulnak fel
jelmezbe bújt utasaikkal.
A parádé Velence történelmi fénykora előtt tiszteleg.

Rió: a tánc
A riói karnevál 4 napos, szédítő, vad ünnepét
soha nem felejti, aki egyszer látta:
a fesztivál a húshagyó kedd (idén február 12.) előtti szombaton kezdődik,
és húshagyó kedden ér véget,
hiszen a hagyomány szerint ekkor van vége a farsangi időszaknak,
hogy átadja helyét a húsvét előtti böjti megtisztulásnak.
Persze errefelé a február sem olyan, mint Európában,
hiszen a déli féltekén ez az egyik legforróbb nyári hónap.
Nem csoda hát, hogy a szambaiskolák felvonulásain,
amelyek a fesztivál csúcspontjait jelentik,
flitteres alig-ruhákban vonulnak fel az ünneplők.
A Sambodromóban, a felvonulások helyszínén
minden nap délután 5 órakor nyílnak a kapuk,
és 20 órakor veszi kezdetét a 12 órás szambamaraton.











