Karácsonyi szokások a nagyvilágban

 

 

Az európai országokban mindenütt állítanak

a német hagyományok szerint elterjedt szokásként karácsonyfát.

Ennek, illetve az otthonok, valamint az utcák, közterek

díszítésének azonban nincs mindenütt olyan nagy kultusza,

mint a német nyelvterületen, avagy az északi országokban.

A gyerekek természetesen mindenütt azért is várják a karácsonyt,

mert ilyenkor ajándékokat kapnak.

A magyar családokban általában a Jézuska,

vagy a Télapó hozza a meglepetéseket.

A velünk szomszédos Ausztriában Christkindl,

vagyis karácsony szülötte az ajándékhozó.

 

 

Anglia

Nagy Britanniában Christmas, azaz Karácsony az év legfontosabb ünnepe.

Az utcák, terek fényárban úsznak, turistalátványosság

a Harrods áruház kirakata, amelyet több ezer világító gömbbel díszítenek.

A Trafalgar Square- en megcsodálható a hatalmas, díszes fenyőfa,

mely a norvég nép ajándéka a briteknek, II. világháborús segítségükért.

 

A Christmas Eve (24-e)  Ezen az estén otthon barátokat fogadnak,

isznak egy jót, pl. behűtött citromlikőrt, sherryt, a gyerekek pedig

készülnek a másnapra, amikor a Father Christmas  telerakja ajándékkal a stocking-ot.

Ez a zoknira emlékeztető képződmény az utóbbi években nálunk is kapható,

bár Magyarországon december 6-án játszik fontos szerepet.

December 25-e a Christmas Day, ez az ajándékozás napja

(reggel bontják ki a csomagokat), ilyenkor jön össze a család is,

és ekkor eszik a hagyományos karácsonyi ebédet, a Christmas dinner-t.

A karácsonyi ebéd sült, töltött pulykából vagy valamilyen szárnyasból

sült krumplival, kelbimbóval, Christmas pudingból, aprósüteményből áll.

 

A családi körben eltöltött karácsony, illetve a faállítás szokása

Viktória királynő idején (XIX. század közepe) terjedt el a britteknél német mintára.

 

 

A finneknél a karácsony december 23-án  este miután a gyerekek lefeküdtek,

a szülők előkészítik a másnapi ételeket, rendet, tisztaságot varázsolnak mindenhová.

24-én reggelinél a család körbeüli az asztalt.

Hagyományosan fahéjas tejberizs a reggeli,

amelybe egy szem mandulát rejtenek.

Aki ezt megtalálja, nagyon szerencsés lesz a jövő évben,

ha fiatal lány az illető, akkor közeli férjhezmenetelre számíthat.

A finnek természetközelisége és mély humánuma mutatkozik meg abban

a szép szokásban, hogy karácsony napján megvendégelik

a velük élő háziállatokat, illetve megetetik a fészkelő madarakat.

A karácsonyi vacsorára ők is nagy gonddal készülődnek.

Akarácsonyi vacsora tradicionális északi ételekből áll:

A heringet üvegfúvó módra általában rozskenyérben sült sonka követi,

sült krumplikásával.

Mézes, gyömbéres süteményekkel zárják az étkezést.

 

 

Görögországban a Karácsony 12 napot felölelő folyamatos ünnep.

 Ekkor sütik a vaszilopitát, egy kenyér félét, amibe fémpénzt rejtenek,

aki megtalálja, szerencsés lesz.

A kenyeret szépen fel is díszítik, Krétán még kenyérhímző aszzonyok is vannak,

akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre.

Szokás a kenyeret felszeletelni úgy, hogy minden családtagnak

jusson egy szelet belőle, és ezt az asztalnál ülve, közösen elfogyasztani.

 A görögöknél a szerencsét hozó bűvös gyümölcs a gránátalma,

mely a jólétet szimbolizálja.

A bőségvarázsló, adománygyűjtő népszokások közül

a legfontosabb Görögországban a kalanda.

Énekesek járnak házról-házra, egészséget, szerencsét kívánnak

a háziaknak, cserébe sonkát, vajat, bort kapnak.

 

 

Olaszországban a karácsonyi időszakban gyakran rendeznek dudás fesztiválokat.

Különösen a déli tartományokban kedvelt ez a szokás, amikor a "zampognarik",

a hegyi pásztor dudások leereszkednek a hegyekből és dudaszóval köszöntik

a közelgő ünnepet, Jézus születésének napját.

A karácsony is erről kapta nevét "Natale", azaz születés.

A karácsony esti vacsora az olaszoknál hagyományosan hal,

amelyből többféle is kerül az asztalra.

Rómában például az angolna a legkedveltebb.

A vacsorát mindig a híres "panettone", a karácsonyi kalács zárja.

 

Lengyelországban a karácsony elsősorban keresztény (katolikus) ünnep,

de természetesen családi jellege is igen erős.

 

A karácsonyi böjt szellemében karácsony vigiliáján, azaz 24-én éjfélig nem esznek húst.

Az ünnepi asztal alá szalmát és szénát terítenek, arra emlékeztetve,

hogy a kis Jézus jászolban született.

Érdekes babona, hogy a karácsonyi asztalnál páros számú embernek kell ülni,

ellenkező esetben szerencsétlen lesz valaki közülük.

A hagyományos ételek közül nagyon kedvelt a céklaleves,

a mákos kalács és a hal.

Készítenek erre az alkalomra kompótot is 12 féle gyümölcsből,

megemlékezve Jézus 12 apostoláról (tanítványáról).

Ha befejezték a vacsorát még maradnak az asztalnál a házigazda jelére várva,

hogy egyszerre álljanak fel, ugyanis aki először kel fel az asztaltól,

az fog a jövő évben a legelőbb meghalni, tartja a babona.

 

Karácsonyfát a lengyelek is állítanak természetesen,

a népművészetben gyakorta mogyoróval, almával,

papír- vagy tojáshéj díszekkel ékesítik.

 

 

Az írek karácsonya hagyományosan ötvözi az ír katolikus szokásokat,

a kelta pogány valamint az anglikán protestáns hagyományokat.

Az írek lakásaikat az ünnep közeledtével gondosan feldíszítik.

Az ablakba örökzöldekkel ékesített gyertyákat állítanak, általában hármat.

 A felnőttek pedig szorgosan készülődnek a karácsonyi vacsorára.

Fenyőfát az írek is állítanak, annál is inkább

mert a téli napéjegyenlőség alkalmával szakrális szerepet játszó örökzöldeket

a kelták terjesztették el.

 

A karácsonyi vacsora angol beütéseket mutat.

Az asztalra általában pulyka, sonka, áfonya szósz és lángoló,

brandyvel bolondított plum puding kerül.

 

 

 

Karácsonyi szokások a nagyvilágban hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.117 mp