"Mindig van okunk egy ajándékra...

Ha más nem, önmagában az, hogy élünk

. Élünk és szerethetünk.

Hogy mosolyoghatunk.

Hogy lehet egy szép történetünk.

Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk.

Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk

. Mindent. Akár az egész világot.

Hiszen az emberben ott van az egész világ.

Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod.

Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz.

A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé.

És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér.

És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja.

Mert mindig van alkalom az ajándékra."

Csitáry-Hock Tamás

Van a tél...

A hideg, zord, kegyetlen tél.
Hideg, mint egy ölni készülő vad szeme, szürke,
mint a borult, kilátástalan ég, fehér,
mint a frissen hullott, az életet betemető hó...
Hideg, zord, kegyetlen és hosszú.
De nem csak ilyen tél van.
Mert van a meleg, barátságos, szerető, ölelő, színes tél.
Meleg, mint a Kedves közelsége, ölelése, barátságos,
mint az ablakodon bekúszó reggeli napsugár,
melyben Ő érkezik hozzád, hogy köszöntsön,
ölelő, mint a levegő, mellyel az imént
még a Kedves takarta be magát,
s most neked adja tovább teste melegével.
És színes... sárga, mint a rózsaszál vallomása,
vörös, mint a csókra nyíló szerelmes ajak,
zöld, mint a mély óceán, vagy a szelíd moha.
Igen, ez a tél barátságos, kedves, meleg.
Mert színei, érzései egyesülnek valamiben. Valakiben.
És ettől válnak meleggé. Tőle.
Tőle válik meleggé a hideg tél.

Lélekmeleggé.

Létezik ilyen tél.

Csitáry-Hock Tamás

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen.

Tisztálkodjál belülről és kívülről.

Felejtes el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel.

Nézd a régieket, milyen áhítatosan,

milyen feltétlenül, milyen körülményesen,

mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés.

Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.

/Márai Sándor/

Karácsonyi ének


Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.