A kalap jellemzője, hogy a fejet borító hengeres, csonka kúp

 vagy félgömbszerű ún. korona részén kívül karimája is van,

ez különbözteti meg a többi fejfedőtől.

A karima hivatott megvédeni viselőjét a naptól,

illetve ez vezeti el az esőt is.

Szélessége feladatától és funkciójától függően nagyon változatos;

míg a közép-amerikai sombrero karimája akár viselője vállán is túlér,

egyes női kalapoknak csak keskeny esetleg visszahajtott peremük van,

minden gyakorlati funkció nélkül.

Viszonylag bonyolult formája miatt egy darabból,

csak bőrből, vagy nemezből sajtolva készítik.

Létezik növényi rostokból fonott változat,

Európában legismertebb ezek közül a szalmakalap.

Az iparosodás után a technológia fejlődésével nagyon sok egyéb

anyagot is felhasználtak: szövet, parafa, műanyag hab stb.

A nyugati kultúrában a férfiak leveszik a kalapjukat,

ha keresztény templomba lépnek be, a nők azonban nem.

A női kalapokat hagyományosan szalagok, tűk tartották meg a fejen,

amelyeknek eltávolítása és újra felhelyezése körülményes lett volna,

ezért a nők a fejükön hagyják a kalapot.

• A férfiak kalaplevétele a tiszteletadás jele is lehet, például temetéseken.

• A kalap megemelése a köszönés egyik formája.

• A katonák a tenyerüket a kalapjukhoz emelik tisztelgéskor.

• Zsinagógába tilos fedetlen fejjel belépni férfiak és nők számára egyaránt!

Kalaptípusok:

• Sombrero
• Cilinder
• Keménykalap
• Florentin kalap
• Borsalino
• Fedora
• Panamakalap
• Girardi-kalap
• Szalmakalap

A fej befedésének szokása már az ókorban is dívott.

A görögök többnyire fedetlen fővel jártak;

utazások alkalmával, a háborúban és a vadászaton

előkelőik a széles karimájú petaszoszt viselték,

amely amikor nem használták, zsinegre kötve hátukon csüngött.

Kerek és hegyes kalapok jöttek divatba a rómaiaknál,

akik azt a szabadság jelvényévé tették úgy,

hogy a rabszolgák felszabadulásukkor kalapot kaptak.

Általánosabban Nero halála után terjedt el a kalap viseletének szokása.

A Német-római Birodalomban csak a X. században kezdtek kalapot viselni;

a XII. és XIII. században már többféle formájú kalap is volt;

Franciaországban csak a XIV. század utolsó negyedében jött divatba.

Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. században

s még később is magas, hegyes alaku kalapokat viseltek;

de a mai cilindernek alakját is megtalálhatni a XVI. században

és később. Franciaországban XIV. Lajos alatt keletkeztek

az ún. háromszögletű kalapok,

melyek majd egy teljes századig voltak divatban.

Mint általában a ruházat, úgy a kalap alakja és színe is

gyakran volt politikai pártok szimbóluma.

Szentelt kalapokat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött,

akik a római egyház körül érdemeket szereztek.

Kalapokat szőrökből nemezítéssel, szalmából fonással,

szövetekből szabás és varrás segítségével szokás készíteni.

Legelterjedtebb a nemezkalapgyártás,

amelyhez minden nemezíthető szőrt lehet alkalmazni.

Minél vékonyabb a szőr, annál finomabb a nemez.

 Jól nemezíthető a gyapjú, a teve pehelyszőre és a hód pehelyszőre,

minthogy velőmentesek; kevésbé jól a macska-pehelyszőr,

  A nemezkalapok legnagyobb része nyúlszőrből készül,

az olcsóbb s durvább fajták azonban gyapjúból,

finomabb fajták pedig hód- vagy teveszőrből