Biztató
Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöld lombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok - sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek
örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod.

Álmodtam egy színes világot,
Ahol örökké ragyog a Nap,
És nyílnak a tarka virágok
Azúrkék, selymes ég alatt.
Ahol csillog minden pillanat,
Aranyecsettel fest a remény,
Létünk varázsa megmarad
Szívünk féltett rejtekén.
Ahol a béke csendje ihlet,
Lelkünk szirmait kibontja,
A gondolat hatalma éled,
Miénk lesz az idő titka.
Ahol kacagó, piros hajnalból
Lobban fény a szívünkbe,
Nem félünk a holnapoktól,
Mert velünk marad örökre.

Milyen színű a szomorúság?

- kérdezte a csillag a cseresznyefát,

és megbotlott egy felhőfoszlányban,

amely gyorsan tovább szaladt

. - Hallod?

Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?

- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.

- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.

- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.

- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.

- Mennyire szépek ezek a színek!

Küldök majd neked egy szivárványt,

hogy magadra teríthesd, ha fázol.

A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.

Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.

- És a szeretet?

Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?

- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.

- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.

- Vagy úgy.

A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Alkyoni Papadaki