Húsvéti étkezési szokások
A karácsonyi sokszínűség után, a húsvét
sokkal egységesebb elemekkel rendelkezik a világban.
Az új élet szimbóluma, a tojás
szinte mindenütt főszerepet kap.
Mellette ott a zsidó Pészahból átvett bárány,
az egyszerűsödés jegyében meghonosodott -
mára már klasszikusnak számító - sonka,
illetve az édeskés péksütemények.

Érdekes módon az édes péksütemények
szinten az egész világon jellemzőek a húsvétra.
Az olaszoknál colombát sütnek, a magyarok, csehek, lengyelek kalácsot,
a törökök, görögök kerek lapos kenyereket készítenek,
amire színes tojásokat ültetnek díszítésül.
Szokás ilyenkor perecet is készíteni.
Olaszországban
a galamb formára mintázott kalácsot,
a Colomba Pasqualét
teszik a húsvéti asztalra.
A panettonéhoz hasonló süteményt
több országban is készítenek a húsvét kapcsán.
Ilyen például a cozonac,
ami Bulgáriában és Romániában igen népszerű.
Közép-Olaszországban pizzellét is készítenek húsvétkor,
ami egyfajta sült ostya.
Nápoly környékén a pastiera,
a fűszeres, ricottával gazdagított tészta a húsvéthoz köthető sütemény.
Spanyolországban
tipikus húsvét vasárnapi menü a sült bárány
és a creme catalana,
illetve a húsvétkor szinte minden pékségben kapható,
olívaolajjal készült édes péksütemény, a torrija.
Ezek az ételek inkább regionálisak, mint nemzetiek,
tehát nem beszélhetünk egységes spanyol húsvéti menüről.
Katalóniában a La Mona de Pascua nevű,
tojásfehérjében gazdag mandulás sütemény jellemző erre a tavaszi ünnepre.
Kasztília és Leon környékének a Hornazo a jellemző húsvéti étele.
A tésztát hússal, kolbásszal és tojással töltik,
de sok helyen készítik mandulával és ánizzsal.
Madrid környékén Bartolillos madrilenos-t szoktak húsvétkor sütni,
ami pudinggal töltött kalácsféle.

Angliában
az anyák napján is gyakorta készített simnel torta,
valamint a hot cross buns kerül az asztalra.
A hot cross buns a régi angolszászoktól ered,
akik a tavasz istennő tiszteletére sütötték ezt az édeskés zsömlét,
A középkor óta ismert simnel gyümölcsökben és marcipánban gazdag torta,
ami Britannia mellett Írországban is nagy hagyományokkal bír.
A torta tetején általában 11 golyóbist helyeznek el,
ez jelzi Jézus igazi apostolait (így értelemszerűen Júdás kimarad).
Húsvétkor az angol háztartásokban még többféle keksz is készül
a vendégek fogadására.
Amerikában
legszívesebben mézes sült sonkát esznek húsvétkor,
mellé sok-sok zöldséget, tojást.
A hot cross buns zsemle errefelé is nagyon kedvelt,
hagyományos nagypénteki sütemény.
Amerikában és Kanadában nagyon kedvelik a Peeps-et,
ami mályvacukorból formált húsvéti figurákat takar.
Lengyelországban
a nálunk megszokott húsvéti ételek kerülnek az asztalra.
Az erősen katolikus országban nagy hagyománya van annak,
hogy az asztalra kerülő ételből készített kosarat a vacsora előtt
a nagyszombati misén a pap megáldja.
A sonka, a kalács és a tojás mellett a zurek,
azaz savanyú krumplileves is része a hagyományos lengyel húsvéti menünek.
A húsvéti desszert a mazurek és a babka.
A babka egy élesztős, kuglófszerű édesség,
amit a lengyeleken kívül az ukránok és a szlovákok is nagyon kedvelnek.
A mazurek egy diós piskótaszerű tészta, amit szintén kifejezetten húsvétra készítenek.

Franciaországban
a legtöbb esetben levendulával, mézzel,
provence-i fűszerekkel megbolondított báránycomb kerül az asztalra,
de kedvelt étel ilyenkor a bárányragu is.
Németországban
nagycsütörtökön - ha lehet - csak zöld ételeket,
péntek este pedig halat esznek.
Húsvét vasárnap általában bárány kerül a családi asztalra,
illetve az Osteramm, a bárány alakú sütemény.
Portugáliában
a 17. század óta töretlen népszerűségnek örvendő folar
a húsvét meghatározó péksüteménye.
A folarnak északon inkább sósan vagy citrommal, ánizzsal
esetleg egy csipetnyi fahéjjal ízesített változatai léteznek,
míg délen meglehetősen édesen, szegfűszeggel, fahéjjal
és jó sok karamellel készítik.
Sok esetben a tészta fonatai közé elrejtenek 1-2 tojást.

Görögországban
húsvét vasárnap bárányt sütnek,
míg a kerti fák árnyékában álló hosszú asztalokon tojás,
kenyér, húsvéti kalács és különböző saláták sorjáznak.
Nagyszombaton az esti mise utáni vacsora része a koulourakia,
a húsvéti vaníliás keksz, amit általában tea vagy kávé mellé kínálnak.
Ahogy a legtöbb európai országban, úgy Görögországban is
asztalra kerül az édes péksütemény, a kalácsszerű tsoureki.
A fonatokat általában szezámmaggal hintik meg,
és gyakran ültetnek a kész kalácsra pirosra festett tojásokat.

Oroszországban
az ortodox húsvét egyik fontos eleme a kulich, az orosz kalács.
Hasonlóan fontos és szimbolikus jelentőségű a paskha,
a formára nyomott friss házi sajt.
A lenyomat a sajton általában vagy keresztet formál
vagy két cirill betűt, ami a „Krisztus feltámadt” szöveg rövidítéseként értelmezendő.
Ausztráliában
a húsvét a nyár végét jelöli.
A nyúl kontinensükön véghezvitt pusztításai miatt inkább
a helyi erszényes állatkák szimbólumai találhatók meg a húsvéthoz kapcsolódóan.

Óriás omlettek és húsvéti harang
Franciaországban
Úgy tűnik, a nyuszinak Franciaországban sincs sok rajongója,
az ország számos részén ugyanis a szülők azt mondják gyerekeiknek,
hogy a tojások a harangokból pottyannak ki.
Franciaországban a legtöbb templomra nagycsütörtöktől kezdve csönd borul,
egészen húsvét reggeléig, akkor ugyanis megszólal az összes harang.
A csönd ideje alatt, a hagyomány szerint a harangok Rómába vándorolnak,
majd, mikor megszólalnak tojásokat szórnak szét.
A másik kedvelt hagyomány Haux városában terjedt el,
a franciák 4500 tojásból készítenek omlettet,
mellyel megvendégelnek ezer embert a főtéren.

Tojásfa és lángoló szekerek a
németeknél
Németországban nem csak karácsonykor díszít fát a család,
húsvétkor elterjedt hagyomány a húsvéti tojásfa készítése is.
Ez a tradíció egyre elterjedtebb a világon.
Saalfelden egy család tartja a rekordot,
minden évben több, mint 9000 tojással díszítik kertben álló fájukat.
Tavaly a tojások száma elérte a 9800-at.
Luegde városában létezik egy nagyon látványos tradíció,
mely során húsvétkor lángoló szekereket gurítanak a folyóba a sötét beálltával.
Ezzel búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt.

Finnország
és a boszorkányok
A finnek láthatóan keverik a húsvétot a halloweennel,
a gyerekek ugyanis húsvétkor ijesztő ruhában, kormos arccal,
sperűnyélen a lábuk között szaladgálnak az utcán.
Nyugat-Franciaországban még örömtüzet is raknak,
ezzel védik ki, hogy nagypéntek és húsvét vasárnap környékén
boszorkányok jelenjenek meg a városba.
Bulgária
A régi hagyományok szerint
a Húsvétot három napig táncmulatsággal, játékokkal ünneplik,
miközben jut idő arra is, hogy az emberek az egészségükért imádkozzanak.
Az ünnepi asztalon a sült hús mellett ott a helye a kalácsnak és a tojásnak is.
Az első piros tojással a gyerek arcát szokták bedörzsölni,
hogy minél egészségesebbek legyenek.
Jut egy tojás a veteményesbe is, hogy megvédjék a termést a jégesőtől.
Forrás: mindmegette.hu





