Minden év augusztusának elején

látványos hullócsillagokat figyelhetünk meg az éjszakai égen,

amikor bolygónk találkozik a Perseida meteorrajjal.

A csillaghullás maximuma idén augusztus 11-ről 12-re

(szombatról vasárnapra) virradó éjszaka lesz,

a legtöbb meteor az előrejelzések alapján 12-én kora hajnalban várható. 

A Hold most nem fogja zavarni az észlelést,

sőt az éjfél után felkelő hold vékony sarlója igen szép látvány lesz.

Az időjárási előrejelzések sajnos nem a legjobbak,

de mindenhol lehet esély a jelenség megfigyelésére.

Sötét, zavaró lámpáktól távoli helyekről

óránként 30-40 hullócsillagot is láthatunk (köztük néhány fényeset is).

Aki kitart a kora hajnali órákig,

a Jupiter, a Vénusz és a keskeny holdsarló hármasában

gyönyörködhet a keleti égen (az égbolt képét vasárnap hajnalban ).

Látványosak lehetnek a Nemzetközi Űrállomás átvonulásai is,

amelyek 11-én este három alkalommal is láthatók,

főleg az első kettő lesz látványos

(az első este fél 9, a másik este 10 után néhány perccel.

Hogyan várjuk a hullócsillagokat?

A meteorok megfigyelése szabad szemmel végezhető tevékenység.

Optikai segédeszköz nem kell hozzá,

azonban a sötét, zavaró fényektől mentes égbolt fontos tényező.

Míg kivilágított nagyvárosokból hosszú órák alatt is csak egy-két meteort láthatunk,

sötét ég alól ugyanekkor több tucat hullócsillagot pillanthatunk meg.

Próbáljunk tehát minél messzebb kerülni a zavaró fényforrásoktól.

A Perseidák gyors, útjuk mentén zöldes-kékes nyomot hagyó meteorok.

Nyomuk akár 1-2 másodpercen át is látható marad.

Ez a maradandó nyom részben a felizzott test elporladásából származik,

. Ritkán a felsőlégköri szelek hatása is megfigyelhető,

amelyek elfújva a meteornyomot, látványosan eltorzítják azt.

A legszebb látványt természetesen a legfényesebb meteorok adják,

amelyeket külön névvel is illetnek:

ezek a Vénusznál is fényesebb tűzgömbök.

A Perseidák csillaghullása során több tűzgömb is várható,

amelyek közül a legszebbek robbanásukkor bevilágíthatják az éjszakai égboltot.

A meteorok és meteorrajok keletkezése

A meteorrajok az űrben keringő törmelékáramlatok,

amelyeket üstökösök vagy kisbolygók szórnak szét pályájuk mentén.

A Föld Nap körüli keringése során

minden év augusztusában találkozik a Perseida meteorrajjal,

melynek darabjai a Swift-Tuttle-üstökösről váltak le.

Amikor apró szemcséik

60 kilométer/másodperces sebességgel haladva elérik a Föld légkörét,

a légköri atomoknak és molekuláknak ütköznek.

A súrlódás miatt saját anyaguk is 1000 Celsius-fok fölé hevül,

így sugározni és darabolódni kezd,

és az égen gyorsan áthaladó szemcse útja mentén fénycsíkot húz.

A jelenség csak néhány tizedmásodpercig látható,

közben a test anyaga elfogy, és a meteor, avagy hullócsillag kialszik.

A Perseidák radiánsa környékén

2010-ben rögzített meteorokból készült montázs (Tepliczky István, MCSE)

A Perseida-meteorraj jelentkezését a VIII-XI. században jegyezték fel rendszeresen,

később azonban csak szórványosan említették.

A "hivatalos" nyugati tudomány számára

Adolphe Quételet (1796-1874) belga csillagász fedezte fel újra a rajt 1835-ben.

Az áramlat 1839-ben óránként 160 meteort adó maximumot produkált.

A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillaghullás

1993-ban és 1994-ben 300-500 meteort adott óránként,

ami a Swift-Tuttle legutóbbi, 1992-es napközelségének volt köszönhető.

A szülőüstökös közelében ugyanis sűrűbb a porfelhő, mint attól távol.

Azóta mérsékeltebb, de még így is nagyon látványos maximumok vannak,

bár 2008-ban egy nappal a hivatalos maximum után

egy nagyobb kitörés örvendeztette meg a kitartó észlelőket.

A Perseida meteorraj radiánsának helyzete a csillagképekhez képest