Van a tél...

A hideg, zord, kegyetlen tél.
Hideg, mint egy ölni készülő vad szeme, szürke,
mint a borult, kilátástalan ég, fehér,
mint a frissen hullott, az életet betemető hó...
Hideg, zord, kegyetlen és hosszú.
De nem csak ilyen tél van.
Mert van a meleg, barátságos, szerető, ölelő, színes tél.
Meleg, mint a Kedves közelsége, ölelése, barátságos,
mint az ablakodon bekúszó reggeli napsugár,
melyben Ő érkezik hozzád, hogy köszöntsön,
ölelő, mint a levegő, mellyel az imént
még a Kedves takarta be magát,
s most neked adja tovább teste melegével.
És színes... sárga, mint a rózsaszál vallomása,
vörös, mint a csókra nyíló szerelmes ajak,
zöld, mint a mély óceán, vagy a szelíd moha.
Igen, ez a tél barátságos, kedves, meleg.
Mert színei, érzései egyesülnek valamiben. Valakiben.
És ettől válnak meleggé. Tőle.
Tőle válik meleggé a hideg tél. Lélekmeleggé.

Létezik ilyen tél.

Csitáry-Hock Tamás

Zörgő haraszt súlya alatt bújnak el a napsugarak,

paplan lett a barna levél, sarat dagaszt,telet remél.

Síró felhők szürkét hánynak, rozsdát marnak illó tájra,

sárga bajszát pödri lágyan ,Szélapó a fövenyágyban.

Télanyóka dunyhát keres, ezért a táj néha deres,

de Október unokája a nagyanyját jól átvágta.

Eldugta a pillepaplant, ezt kuncogta nagyon halkan

Hóle mama már ideges, hogy varázsol őszre telet?

Megérkezett már November, utána ballag December.

Családi most a perpatvar, hisz hóra vár kint az avar !

Összeült a kupaktanács, mindenki ezt-azt magyaráz,

de végül csak annyi maradt, hogy Január hoz majd havat!

Varázserdő


Siklom a már kirajzolt hócsapáson,
a fehér erdőt hangtalan szelem.
Az ismeretlenek nyomát bejárom,
mit már csak alig-alig lát a szem.
A sí-vágányon szállok egymagamban,
minthogyha új országba siklanék.
Fehér erdő simul rám puha-halkan,
s kezemhez ér a fehér sűrüség.
A fák kinyúlnak, és a vad harasztra
a hóköpeny szelíden ráborul.
Kiáltok egyet, és a hang befagyva,
mint holt csilingelés, a csendbe hull.
Még nem lebbenti szét a napsugár a
varázsfüggönyt az alvó fák fölött,
de sejteti a kristálycsillogásba,
hogy vissza tudja varázsolni őt.
Időtlen száguldás a végtelenbe,
s érzed már felejthetetlenül:
varázserdőben szállsz, hóval befedve,
és téged is varázslat vesz körül.
Még befagyott dalok szólnak a csendből,
de már itt-ott madárkák szállanak.
Olykor egy pici hó porzik le fentről,
és megremegteti az ágakat.
Johannes R. Becher

Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
Wass Albert