Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van a keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.

Honnan jött, tán Alaszkából
vagy a déli-sarki tájról,
hol a jegesmedve él,
s télen-nyáron úr a tél?
Uramfia, ki lehet?
Mondjátok meg, gyerekek!
"Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál."

Cézár kutya sunyít, lapul.
Rá nem jönne, ki ez az úr.
Mert hogy úr, az bizonyos.
Olyan kövér, totyakos.
Tisztességgel megugatja.
Meg se billen a kalapja
a nagy úrnak. Rá se néz.
Hej, de bátor, de vitéz!

Cézár most már tiszteli;
borjúcsontot visz neki.
Az csak sután áll a hóban.
Nem hallgat az okos szóra.
Nem eszik, és nem beszél.
Szegény Cézár, jaj, de fél!

Szederfánkon ül a veréb.
Ő ismeri meg legelébb.
Könnye csordul, úgy nevet,
s nevetik a gyerekek.
"Ejnye, Cézár, hát nem
látod?
Hóember a barátod!
Ne félj tőle nem harap!

v

Hej, Hóember, Hóember,
répaorral, szénszemmel,
nem fázol meg a fagyban?
Nagyon vékony sálad van!

Begomboltad kabátod,
szemléled a világot.
Seprűnyéllel szalutálsz,
házunk előtt vártán állsz. 

Piros fazék kalapod
a szél ellen fordítod.
Megvastagít hóbundád,
nem tartasz fogyókúrát.

Elvesztetted a kesztyűd?
Hogy fogod így a seprűt?
Te nem várod a tavaszt,
jól tudod, hogy elolvaszt.

Szikrázik a hótenger,
Elkészült a hóember!
Hótenger, hótenger –
Répaorrú hóember!

Seprűnyél a kezébe,
Vaskalap a fejébe!
Hótenger, hótenger –
Répaorrú hóember!