Híres emberek mániái
Az elnök, aki csak folyóban fürdött
Az USA 6. elnöke, John Quincy Adams minden reggel csupaszon fürdött
a Potomac folyóban, és ebben a szokásában az sem igazán zavarta,
hogy sütött-e a nap, vagy éppen ítéletidő tombolt.
Egy anekdota szerint az egyik alkalommal rá is fázott e különös szokására,
ugyanis egy újságíró ellopta a ruháit, és csak akkor volt hajlandó visszaadni neki,
hogy kijöhessen a vízből, ha válaszolt a kérdéseire.

2. A polihisztor, aki nem volt hajlandó aludni
Leonardo da Vincit nem mondhatjuk éppen az alvás szerelmesének,
ugyanis naponta három, maximum négy órát volt hajlandó aludni.
Időpazarlásnak tartotta a pihenést, ezért napirendjét úgy állította össze,
hogy minden négy órában aludt egy félórát, ezalatt a kis idő alatt feltöltődött,
majd a többi idejét hasznosabb tevékenységekkel töltötte.

3. A meseíró, aki rettegett a tűzhaláltól
Nem is gondolnánk, milyen félelme volt Hans Christian Andersennek.
A híres meseíró minden utazásánál egy vastag kötelet vitt magával,
mert attól félt, hogy a szállodai szobájában tűz üt ki, és neki menekülnie kell.
Arról azonban nem szól a fáma, hogy bármikor is használnia kellett-e ezt az eszközt.

4. A császár, aki még az íróasztalnál is lovagolt
II. Vilmos német császárnak nemcsak a hobbija,
hanem a szenvedélye is volt a lovaglás.
Annyira megszállottan űzte ezt a tevékenységet,
hogy még a szobában sem tudott lemondani róla.
Ezért még az íróasztalnál lévő székére is nyerget tett, és azon üldögélt.

5. Aki a jeges vizes lábáztatástól várta az ihletet
Miguel de Cervantes író érdekes módszerekkel igyekezett fokozni a kreativitását.
Legalábbis úgy vélte, hogy ha írás közben térdig hideg vízbe áztatja a lábát,
akkor sokkal frappánsabb ötletek jutnak eszébe.
Hogy végül emiatt lett-e annyira sikeres
az általa alkotott Don Quijote vagy sem, azt nem tudni.

6. A politikus, aki mániákusan kényszerítette magát a szónoklásra
Démoszthenész ókori görög politikus és szónoknak nemcsak
a hivatása volt a szónoklás, hanem a mániája is.
Olyannyira komolyan vette ebbéli tevékenységét,
hogy szó szerint rákényszerítette magát különböző módszerekkel arra,
hogy állandóan gyakoroljon. Ilyen módszere volt az,
hogy csak a fejének egyik oldaláról nyírta le a haját,
nehogy kimozdulhasson otthonról.

7. Az író, aki nem tudott rohadt almák nélkül dolgoz
Friedrich Schiller úgy vélte, hogy az illatoktól lesz ihlete az íráshoz,
ezért íróasztalának állandó tartozékául szolgált néhány rohadt alma,
amelyekből áradtak a szagok.
Bár saját bevallása szerint neki bevált e módszer, a barátait,
például Goethét az őrületbe kergette ezzel, ő inkább csak ájuldozott a bűztől.

8. A király, aki az egészség nevében embereket ölt
I. Ottó bajor király elmebaja bizonyított tény, és ennek megfelelően
az ő mániája túlment minden határon.
Saját bevallása szerint a kredencében lakó szellemek azt javasolták neki,
hogy az egészségének megőrzése érdekében
minden nap lőjön le egy parasztot.
Környezete ezért vaktölténnyel töltötte meg a fegyverét,
és a kiválasztott parasztok minden nap eljátszották, hogy meghalnak a lövéstől.

9. Az elnök, aki saját magától félt
Abraham Lincoln súlyos depressziótól szenvedett, olyannyira,
hogy saját testi épségét is veszélyeztette olykor.
Ezért amikor betegsége elhatalmasodott rajta,
soha nem hordott magánál sem zsebkést,
sem más olyan tárgyat, amellyel a saját életére törhetett volna.

10. Aki még az oxigén helyett is a szivarfüstöt választotta
Winston Churchill szenvedélye volt az alkohol és a szivarozás.
Utóbbi nélkül el sem indult sehová, olyannyira nem,
hogy amikor a II. világháború alatt repülőgéppel kellett utaznia,
még az oxigénmaszkját is úgy alakíttatta ki,
hogy azon keresztül is képes legyen füstölni.






