Hello JÚLIUS!

 

A római naptárban a hónap eredetileg a fantáziátlan

Quintilis, „Ötödik” nevet viselte, mivel

az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt.

I.e. 44-ben Marcus Antonius hízelgő javaslatára nevezték el júliusnak

Julius Caesarról, aki e hónap 12. napján született.

 

 

E hónap az érettséget hozza mindenkinek, nemcsak a gabona,

a zöldség és a gyümölcs érik meg ilyenkor,

hanem a felnőtt, házas ember is éretté válik ahhoz,

hogy családot alapítva, elvetett mag módjára,

önmaga kényelmét föláldozva gyermeknek adjon életet.


A legmelegebb hónapban járunk.

A Nap érzi, hogy ereje egyre csökken majd,

és utoljára még kitombolja magát.

Tüze olyan erős, hogy mindent kiszárít, töve szakad a növényeknek.

Ilyenkor a nap melegétől gyorsan édesednek a gyümölcsök.

A természet pazarlóan bőkezű, terített asztallal vár bennünket.

 

 

Július az aratás hónapja.

Vallásos szertartásokkal is összekapcsolódó hiedelmekkel és szokásokkal

gyekeztek biztosítani a kenyérgabona betakarításának sikerességét.


Az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték.

A munkánál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze,

ahol a pap megszentelte.

Az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek.


Az első learatott búzaszálnak, az első kévének nagy jelentőséget tulajdonítottak.

Amelyik baromfi ebből evett egészséges és termékeny lett,

ha az arató derekára kötötte, elűzte a fájdalmat, vélték a hiedelmek szerint.


A vidám hangulatú aratókat elsőként meglátogató gazdát

a learatott gabona szalmájával megkötözték,

aki borral, pénzzel váltotta ki magát.

 

 

 

Júliusi jeles napok

Július 2. Sarlós Boldogasszony napja

A római katolikus egyház az áldott állapotban lévő Máriáról,

és az Erzsébetnél tett látogatásáról emlékezik meg.


Boldogasszony a várandós édesanyák, a szegények, a betegek oltalmazója.
A magyar néphagyomány az aratás kezdőnapjaként tartotta számon.

 

Július 20. - Illés napja

Munkatilalom napja, a villámcsapástól való félelem miatt.
Megfigyelések igazolják, e nap táján gyakoriak a viharok.

 

Július 22. Mária Magdolna napja

Mária Magdolna ünnepének tartják, aki megtért a bűnös életből

az evangéliumi történet szerint.

Mária Magdolna hosszú hajával Krisztus lábát törölgette,

így a néphagyományban szokás volt a kislányok hajából keveset levágni,

hogy még hosszabbra nőjön.


Az időjárásjósló hiedelem szerint, esőt hozó nap,

mert Mária Magdolna siratja bűneit.

 

Július 25. - Jakab napja

Utasemberek, búcsújárók, hajósok védőszentje.
A néphagyomány szerint Jakab napra le kell aratni a zabot,

mert ami kinn marad elvész.
Az időjárásjósló hiedelem szerint a Jakab napi időjárásból

a télre lehet következtetni. Ha sok a felleg sok hó lesz a télen.

 

Július 26. - Anna napja

Szent Anna Szűz Mária anyja.

Hozzá fohászkodtak gyermekáldásért az asszonyok.

A Kedd asszonyaként is emlegetett, mert a keddi napot neki szentelik.


A szabók, bányászok védőszentjükként tisztelték.

Ha Anna napon jó idő van, megkezdték az annabab szedését, a kender nyűvését.

 

 

 

 

 

 

 

Hello JÚLIUS! hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp