Halloween története
Azért kezdtem el utánanézni a Halloween eredetének,
mert kicsit én is kezdtem furcsán nézni azokra,
akik hazánkban is elküldik maskarába bújtatott csemetéiket
cukrot és csokit kunyerálni a mit sem sejtő szomszédokhoz.
Gondoltam én, mint például a Valentin-nap esetében,
hogy már megint beszivárog hozzánk valami az amerikaiaktól,
és szép lassan ez is egyértelműen, minden évben várható lesz.

A Halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep,
amelyet főként angolszász országokban tartanak,
de mára már a világ számos pontján átvették.
A név maga az All Hallows' Eve,
azaz mindenszentek estje kifejezésből ered
(ilyen alakban 1556 óta létezik a szó).
A pogány kelta samhain nevű ünnep
köthető október 31. estéjéhez, éjszakájához.
Ezen a napon köszönték meg a napistennek
az éves termést, illetve ekkor volt a boszorkányok
, kísértetek és démonok ünnepe.
Emellett az újév és a tél kezdetét is innen számították
(akkoriban két évszakból állt az év, a másik évszak május 1-jén kezdődött).
Az ünnep alapja a következő volt: ezen az éjszakán felborul a világ rendje,
az evilág és túlvilág közti határok elillannak,
így a halottak szabadon járhatnak az élők között,
mert új testet akarnak szerezni maguknak,
de az élők is lejuthatnak a "tündérdombok" alá.
Családi körben szokás volt ilyenkor tüzet gyújtani,
körülülni azt, és kísértettörténeteket mesélni.

Ehhez később hozzákapcsolódott több római ünnep is:
a Pomona (a gyümölcsfák és kertek istennőjének ünnepe),
a Parentalia (a holtak tiszteletének szánt nap,
február 13-tól 21-ig akkori dátum szerint,
utolsó napja a Feralia volt) illetve a Lemuralia
(a halottak rosszindulatú szellemeit ekkor űzték ki házaikból,
babaáldozattal kiengesztelve őket, május 9-én, 11-én és 13-án).
Az összefonódás pedig a Római Birodalom hódításai által vált lehetővé,
mivel a Kr. u. 4. század végére a rómaiak legyőzték és bekebelezték a keltákat.

kép: mek.oszk.hu
Majd, a kereszténység terjedésekor a hittérítők -
a betiltás helyett - az ősi hagyományokhoz igyekeztek igazítani
az ókeresztény szokásokat.
Így alakult ki a keresztény mindenszentek ünnepe,
amelyet III. Gergely pápa helyezett át
május 13-áról november 1-jére,
és IV. Gergely pápa révén vált hivatalos ünneppé.
A beöltözés hagyománya is a keltáktól eredeztethető.
Ezen az éjen, a termény betakarítása és elraktározása után
hazatértek otthonaikba, eloltották tűzhelyeiket is,
hogy az ne vonzza a barátságtalan szellemeket,
és a Gonosz megtévesztése érdekében szellemnek öltözve
"randalíroztak" az utcákon, hogy aztán azt könnyebben el is űzhessék.
A kelta papok pedig a hegytetőn tüzet gyújtottak,
táncoltak a szent tölgyfa körül, elvileg áldozatokat is bemutattak,
különböző szertartások segítségével próbálták távol tartani
az ártó szellemeket, majd a reggel eljöttével
a parazsat szétosztották, hogy az emberek
abból gyújthassanak új tüzet otthonaikban.

kép: achiritezoteria.blogspot.com
Az édességért való házalás szokása
valószínűleg ugyaninnen fakad:
a kelták hitték, hogy szellemek járnak köztük ezen az éjszakán,
és mivel szerintük nem minden lélek jó,
sőt, ezért ajándékokat és édességeket hagytak a küszöbön
az ártó lelkek megbékítéséért.
Innen jön a "trick or treat", magyarul nagyjából "csokit vagy csalunk".
(Egy másik monda szerint ezen az estén a tündérek -
akik se nem jók, se nem rosszak -
koldusnak öltözve jártak házról-házra;
ahol kaptak alamizsnát, ott jutalmaztak,
ahol viszont nem, az ott lakók kellemetlen csínyre számíthattak.)

kép: parkviewiowa.org
Az ünnep legfontosabb jelképe a töklámpás,
amely ír vagy skót eredetű szokás lehet.
Egyrészt ezen az estén nem szabadott
a szellemjárás miatt hosszú útnak indulni,
de akinek mégis ezt kellett tennie,
az egy töklámpással igyekezett védeni magát a gonosz erőktől.

A másik történet Jackről szól, aki egy részeges, ír kovács volt.
Ámde olyannyira leleményes gazfickó volt,
hogy még az ördögöt is megviccelte;
mikor az eljött érte, hogy elvigye,
Jack felzavarta őt egy hatalmas fa tetejére,
aztán keresztet rajzolt a fa törzsére.
Mivel az ördög köztudottan irtózik a kereszt érintésétől,
nem tudott lejönni a fáról.
Jack csak azután engedte le az alvilági figurát a fáról,
miután az megígérte, hogy nem kísérti őt többé.
Amikor Jack meghalt, a mennyországba nem engedték be
iszákossága és csínytevései miatt,
ám a pokolban sem találhatott otthonra,
mert az ördög is haragudott rá, amiért korábban túljárt az eszén.
Ezért csak odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből,
hogy legalább ne vaksötétben kelljen kóborolnia az idők végezetéig.
Jack beletette a mécsest egy kivájt fekete retekbe
(más források szerint marharépába)
és azóta bolyong lámpásával a mennyország és a pokol között.
A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták,
állítólag azért, mert abból több volt nekik, és látványosabb is.
Emiatt lett a töklámpás angol elnevezése Jack O'Lantern.

A varázséjszaka gyümölcse pedig az alma,
az élet szimbóluma,
Venus, Aphrodité és más római istennők attribútuma.
A gránátalma pedig az alvilággal is kapcsolatban áll:
Perszephoné gránátalmamagokat evett,
így lett az alvilág királynője Hádész, a holtak ura birodalmában.
Ehhez kapcsolódik egy játék, az almahalászat,
amikor egy dézsa vízből szájjal kell kihalászni az almákat.
Emellett az alma visszaköszön az ilyenkor hagyományos édességek között is:
karamellbe, cukorszirupba vagy csokiba mártott formában.

A katolikus keresztény hagyomány szerint pedig
mindenszentekkor kilátogatunk a temetőbe,
rendbe tesszük elhunyt szeretteink sírját,
megemlékezünk halottainkról, az üdvözült lelkekről, elhunyt hívőkről.
Gyertyát gyújtunk, melynek fénye az örök világosságot jelképezi
. A mindenszentek ünnepe viszont
nem azonos a halottak napjával,
amely november 2-án tartandó,
és a purgatóriumban rekedt lelkekért imádkozhatnak a hívek.
Nem mellesleg október 31. a reformáció napja
több protestáns egyházban, megemlékezvén arról,
hogy 1517-ben Luther Márton ezen a napon függesztette ki
a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét
a wittenbergi vártemplom ajtajára.
II. János György szász választófejedelem több variáció után
jelölte ki ezt a napot ünneppé,
ezáltal vallásjavítás kezdetének tekinthető ez az időpont.
Forrás:szubkult.blog.hu





