Gyümölcsök, bogyók

Szuhanics Albert
Nyárutó
A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.
Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.
Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.
A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...
Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!




Nyárutó
Letérdel a nyár
az ősz elé
sugarat bont
ont ezer fénnyel
sóhajt az ősz
ó de szeretlek
és locsol
százfelé kéjjel
a nyár mosakszik
búcsúzik
csókot lehel
még utoljára
mosolyog
ígéri visszatér
ősz suhan, sír
fáj utána.

Nyárutó
Kopik az erdő smaragd ruhája,
földön hűs pára terül,
múló emlék csak a nyár izzása,
fákra színvarázs feszül.
Ahol selymes volt és zöld a fű,
illatos széna szárad,
napsugár arcán a múló derű,
megfakul, őszbe sápad.
Valami titkot súg a néma éj,
figyelj, a nyárnak vége,
ősz teríti rá rozsdaszőnyegét,
a fáradt nyári rétre.









