Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág

Csilingel a gyöngyvirág
Fehér a ruhája,
Meghívja a virágokat
Tavasz esti bálra.

Öltözik az orgona,
Lila a ruhája.
Kivirít a kankalin,
A szegfű, és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
Bolondos a kedve,
A rigó is füttyent egyet.
„hej mi lesz itt este!”

Táncra perdül a sok virág,
Illat száll a légben,
Őrt állnak a gesztenyefák,
Illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik
A virágillatban,
S arra ébredünk fel reggel
Napsugaras nyár van!

Gárdonyi Géza:

Gyöngyvirág

Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a
kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az
erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok
árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.

Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével.

A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.

Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami
szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem
beszélt.

Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot
imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes
árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint
az imádkozó menyasszony.

Mért néz a heliotrop a napba? Mért néz a gyöngyvirág a csillagokba?
Mért ébred a vizirózsa hajnalban? Mért zárja be kelyhét a mák
napszállat után? És mért hajlik a gyöngyvirág a föld felé? Mért
nyilatkozik bennök az a sokféle vonzalom. - ha a virágnak lelke nincsen?

A Teremtő, aki a mindenséget milliárdnyi millió életformával
népesítette meg, csak egyféle lelket tudott volna teremteni? Csak éppen
nekünk teremtett volna lelket?

Fénysugarak törnek elő a biblia első és második fejezetéből. A Názáreti
Bölcs minden szavát is tiszteletembe foglalom. De hogy az élő
teremtmények között csak az ember hordoz lelket...

Talán jutott az Isten leheletéből máshova is a Paradicsomban.

Talán jutott az állatnak is, jutott a virágnak is?

És ahogy az ember megérti egymás lelkét, az állat is megérti egymás
lelkét, a virág is megérti egymásnak a lelkét. És az Isten megérti
valamennyiét.

Hogy mondhatnám azt, hogy a gyöngyvirágnak nincsen lelke; mikor látom,
hogy él, hogy szereti a zöldet, a bükkfák árnyékos erdőit, a
csöndességet. Látom szűzies rejtőzését, angyali alázatosságát. Érezem
mámorító leheletét. S arra gondolok, hogy ő is néz engem, néz fehér
szépségében, ártatlan nyugodtan, mint ahogy a napot, a holdat, a
csillagokat, meg egymást nézi a sok féle virág. És az üde, tiszta,
alázatos szépségét bámulva, rajtam valami édes, szent megértés ömlik általa

/ részlet /