Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág

Fehér a ruhája,
Meghívja a virágokat
Tavasz esti bálra.

Öltözik az orgona,
Lila a ruhája.
Kivirít a kankalin,
A szegfű, és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
Bolondos a kedve,
A rigó is füttyent egyet.
„hej mi lesz itt este!”

Táncra perdül a sok virág,
Illat száll a légben,
Őrt állnak a gesztenyefák,
Illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik
A virágillatban,
S arra ébredünk fel reggel
Napsugaras nyár van!

Gárdonyi Géza

Gyöngyvirág

Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a
kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az
erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok
árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.

Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével.

A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.

Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami
szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem
beszélt.

Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot
imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes
árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint
az imádkozó menyasszony.

Világ szépe, gyöngyvirág

Ringatóznak gyönge ágon
apró harangok a száron,
fehér gyöngyök levélágyon.
Kinyílott a gyöngyvirágom,

s kertem lett a menedéke.
Függőleges gyöngysor éke
nem tudom, más szerint szép-e,
nekem ő a világ szépe.

Világ szépe kis virágom
levelén könny pereg, látom,
nincsen is szebb a világon
örömkönnynél - gyöngyvirágon.

Könnye színe szivárványé.
Könnyű terhe - anyaságé.
Gyöngyvirágom senki másé,
csakis az édesanyámé.

Döme Zsuzsa

Gyöngyvirág

De jó is lenne olyan erősnek lenni,
Mint ezek az apró gyöngyszemek,
A föld alól is, mindég elő bújni,
Hiába temetnének el gondos kezek.

A száraz, kegyetlen semmiségből
Tör ki, hatalmas erővel a nap felé,
S bár csiráját súlyos léptek törték,
Túlélte, megadást nem ismervén.

Gyönge, puha szárán ring a tavasz,
Tucatnyi pompás, habos ékköve:
Ám hamis illatú ringása ravasz,
Mosolya, lelkemnek igazi könnye.

Ő volt a mindenem, de megcsalt,
Megtévesztette óvatlan szemem,
S mikor azt hittem, a virága igaz,
Akkor csapott be leginkább engem.

Úgy vártam a tavaszt, a feltámadást,
Mert hittem, mert akartam erős lenni:
Akár a gyöngyvirág, ki a dudvából is,
Bárhonnan is, újra a világra tud jönni.

(Dezső Ilona Anna)