Kun Magdolna- Óvd a gyermekeket

Óvd a gyermekeket, mert ők bíznak benned,
és elhiszik, hogy általad nem kell félniük,
még akkor sem, ha a világ romjaira hullik,
és veszélybe kerülne mind az életük.
A gyermekek lelkében minden tisztán fénylik,
bennük még nem forrong embergyűlölet,
sem ellenségeskedés, sem haragvó viszály,
amely a meg nem értések útjához vezet.
Nézd, csak, nézd, mily sok szeretet piheg
hamvas arcocskájuk puha bársonyán,
és mennyi-mennyi jóság árad csöppnyi szívükből,
mit sosem győzhet le az emberi ármány.
Hát védd a gyermekeket, a magadét s a másét,
mert minden gyermekben él még az a hit,
hogy mindaddig, míg léteznek jólelkű emberek,
jövő útjuk is egy szebb világba visz.

 IMA A GYERMEKEKÉRT

    Fák, csillagok, állatok és kövek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Ha messze voltak tõlem, azalatt
    eddig is rátok bíztam sorsukat.

    Énhozzám mindig csak jók voltatok,
    szeressétek õket, ha meghalok.

    Tél, tavasz, nyár, õsz, folyók, ligetek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Te, homokos, köves, aszfaltos út,
    vezesd okosan a lányt, a fiút.

    Csókold helyettem, szél, az arcukat,
    fû, kõ, légy párna a fejük alatt.

    Kináld õket gyümölccsel, almafa,
    tanítsd õket csillagos éjszaka.

    Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
    csempészd zsebükbe titkos aranyad.

    S ti mind, él‹ és holt anyagok,
    tanítsátok õket, felhõk, sasok,

    vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
    vigyázz reájuk, hatalmas világ.

    Az ember gonosz, benne nem bízom.
    De tûz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

    Igaz rokon, hozzátok fordulok,
    tûz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

    tûz, víz, ég és föld s minden istenek:
    szeressétek, akiket szeretek!

Szabó Lőrinc

A játék. Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.

Kosztolányi Dezső