KÁNYÁDI SÁNDOR: VALAMI KÉSZÜL

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bõrét nem félti,
és a szellõ is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csõsz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen õszül.

SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZ

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.

HELTAI JENŐ
ŐSZ

Szürke ég, őszies...
Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
A meleg fényt, sugarat.

Süss ki még, nyári nap,
Simogasd az arcomat,
Melengesd a szívemet,
Míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
Míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
Nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,
Be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
Sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz
Bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
Integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,
Hideg szél fujdogál,
Hideg szél, őszies...
Ősz, ősz ne siess!

SIMON ISTVÁN: KÉSŐ ŐSZ

Aranyszegélyű fellegek
között szállnak a vadludak.
Alkonyul,-látni sem lehet
őket, csak hangjukat
hallani.
Nincsen már hegedűs tücsök,
csak kósza eső van, ami
csipeg-csöpög a fű között.
Ezüstös dér, vagy ropogó
hóharmat lesz reggelre itt.
A vetésekre takaró,
bizony az kell kikeletig.
A fának ködszakálla van,
Meglengetik a szelek,
s így hajtogatja hasztalan,
hogy esik, szédül lefele
utolsó
ágrólszakadt levele.