A farsang vagy más szóval karnevál gyökerei az ókorba nyúlnak vissza

és a kereszténység térhódítását követően is –  megmaradt.

A néprajzkutatók, a művelődéstörténészek  kiderítették,

hogy a különböző téli ünnepek és szokások között

sokkal szorosabb az összefüggés, mint azt első pillantásra hinnénk.

Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet,

a káosz és a rend párharca, a felnőtté válás, a szerelem,

  valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors,

amely ellen hiába lázadunk.

Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak,

szinte minden esetben emberáldozattal végződtek.

A farsangi szokások honi elterjedéséről ugyanis csak

a XIV. századtól kezdve vannak írásos feljegyzések.

Az időszak megnevezése német eredetre utal, s aligha kétséges,

hogy elsősorban nyugatról "importáltuk" ezeket a furcsa szertartásokat,

de a magyar nyelvterületen egykor élt és részben még ma is élő

farsangi szokások számos szláv és balkáni elemet is magukba ötvöztek,

s ezekről kimutatható, hogy gyökereik még az ókori Rómába,

illetve Görögországba nyúlnak.

A különböző maskarákba öltözött alakoskodók,

szokások, legyen szó a Csallóközben ismert dőrejárásról

vagy a Mohács környékén élő délszlávok busójárásáról,

esetleg a különböző halottas-, betyár- és lakodalmas játékokról,

netán a kakas ütés vagy a gúnár nyakszakítás meglehetősen drasztikus szokásáról.

Farsang idején, s kivált a böjt kezdetét megelőző néhány napban

(amit farsangfarkának is neveznek) természetesnek számít a vidámság,

a jókedv, s aligha véletlen, hogy ilyenkor az átlagosnál jóval gyakrabban

rendeznek bálokat, különböző mulatságokat.

Az év egyik legnagyobb ünnepe volt

Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt,

olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntetlenül,

nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat.

A farsangi időszak januárban kezdődött

és a böjthöz közeledve nőttön nőtt az izgalom.

A farsangot a városközpontban, szabad ég alatt rendezték. Velencében

a Szent Márk téren.

A velencei karnevál hatalmas színjátékhoz volt hasonló,

ahol az utcák alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek,

s egyben a nézők is.

Nem is volt éles határ a színészek és a nézők között,

hiszen a bámészkodó hölgyek például az erkélyekről

tojással dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig

gyakran megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak.

A velencei karneváli maszkok népszerűek voltak

Európa többi országában is, Magyarországra Mátyás király korában

Olaszországból hozatták az álarcokat, ruhákat.

Mára idegenforgalmi látványossággá vált a velencei karnevál.

Farsangi játékok, álarcok

A farsang a német mesélni, pajkosságot űzni szóból eredve,

a vígság azon időszakát jelzi, mely a húsvéti nagyböjtöt megelőzi.

Pontos időpontja és elnevezése országonként változik.

Így pl. az olasz karnevál a "Hús, isten veled ! " ( carne-vale ) szólamból származik.

E hagyomány a régi római Saturnális ünnepekig vezethető vissza,

melyeket a keresztény egyház nem volt képes a nép tudatából kiirtani

és így kénytelen volt e pogánykori ünnepekre keresztény színezetet ruházni.

Manapság talán az egyik leghíresebb ilyen népünnepély a velencei,

de nevezetes a madridi, a sevillai, a párizsi és a düsseldorfi is.

Hajdanán csak álarcos felvonulásokat tartottak,

majd egyre inkább virággal, cukorral

és papírgolyókkal dobálták egymást és a járókelőket.

Manapság a városi farsangi játékok kötődnek a bálokhoz.

. Az egyik legfontosabb, hogy álarc mögé rejtőzzünk.

Kiállításunk alapját a viktoriánus korabeli papír-maszkok képezik.

Megtalálhatjuk a legkülönbözőbb karaktereket, foglalkozásokat,

néptípusokat sejtető álarcokat.

Busójárás

A farsanghoz fűződő népszokásokat számtalan nép különböző rítusai őrzik,

például farsang idején van a busójárás is, hazánk egyik legérdekesebb népszokása.

A Mohács környéki emberek ilyenkor színes maszkokat,

csúf, szarvas álarcokat öltenek, hogy ezzel ijesszék el a telet.

A kürtszó és a hangos kolompok is ezt a célt szolgálják, csakúgy,

mint a maskarások hangos kiáltozása.

A házakban és udvarokon hamut szórnak szét a busójárók,

az úgynevezett. alakoskodók, amitől azt remélik,

hogy távol tartja a rontó szellemeket.

Majd a férfiak a főtéren összemérik erejüket.

Az ünnepség végén szalmabábut égetnek, ami a tél szimbolikus halálát jelenti.

A busómenet három csoportból áll.

Az első csoport tagjai kifordított bundát, faálarcot viselnek,

kereplőt forgatnak, és hatalmas kürtöt fújnak.

A második csoportban nincsenek faálarcok.

A harmadik csoportot pedig a bekormozott arcúak alkotják,

ők cipelik a szétszórandó hamut.

A gyerekeknek sajnos távol kell maradniuk, különben nem sikerül a varázslás.

Forrás:Forrás: kelle, Új Szó, Nők Lapja

képek: Vámosi Tamás festményei