Fánk, a szalagos. A fánk története

 
 
 
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fánk igazi hungarikum.
Pedig – kevés kivételtől eltekintve –
szinte az egész világon szeretik ezeket az édes,
olajban sült tésztaféléket
. Már az i. e. időkben is kedveltek voltak az olajban sült sütemények,
s ez a tendencia azóta sem változott.

Se szeri, se száma a fánk születését igazoló

anekdotáknak és legendáknak.

A II. Ramszesz sírjának falán megörökített

fánksütő szolgáktól kezdve a farsang éjszakáján álruhában kiszökő

Marie Antoinette által felfedezett francia beignet történetétől,

egészen az osztrákok tésztával dobálódzó özvegyasszonyáig

széles skálán mozog a fánk eredetét elmesélő regék sora.

A francia és osztrák történetek mellett még

ott a németek fánkmondája is, amely szerint a fánk

a XV. századi Berlinben született, mi sem bizonyítja ezt jobban,

minthogy a mai napig a világ sok pontján Berlinerként emlegetik.

 

 

Pontosan nem tudni, mikor sütötték az első fánkra emlékeztető ételt,

de annyi bizonyos, hogy már az időszámításunk előtt ismert

és kedvelt fogás volt a világ nem egy pontján,

a kereszténység térhódítását követően

a vízkereszt utáni időszaktól a farsangon átívelő

és a nagyböjtig tartó időszak ünnepi eledelévé vált a farsangi fánk.

 

Ennek többféle magyarázata is létezik,

az egyik leglogikusabb talán az, hogy ezek a zsírban sült,

lisztben, vajban, tojásban gazdag tésztaételek voltak hivatva

felkészíteni a hívők szervezetét a húsvétig tartó böjt megpróbáltatásaira.

 

Az ókori Görögországban annyira kedvelték az olajban sült,

majd mézben áztatott tésztát, hogy az olimpiai győztesek is

ilyen finomságokat kaptak.

Ennek a mézben áztatott fánknak egy leszármazottja vált

a zsidó hanuka egyik kedvelt fogásává.

Az fény ünnepén, a 8 napig kitartó olaj emlékére olajban sütött

ételek egyik jellemző változata ma is a fánk.

 

 

A loukoumadest, illetve az olajban sült,

majd mézben, szirupban áztatott fánkot a világ sok pontján tetten érhetjük.

A török lokma, a ciprusi lokmades mellett az araboknál is ismert édesség,

ahol a fánkot még egy kis szezámmaggal is meghintik.

Kicsit távolabb, Indiában pedig rálelhetünk

a gulab jamunra is, ami szintén erős hasonlóságot mutat

a görög loukoumades-szel.

A mézes-mázos fánkok mellett az európai kínálat

legmeghatározóbb eleme a németek, osztrákok által kedvelt töltetlen,

lukkal nem rendelkező fánk, amit mifelénk

szalagos fánkként ismernek.

 

A klasszikus töltetlen fánkot azonban

hamar elkezdte mindenki a saját szája íze szerint variálni,

így születtek a lekvárral, csokoládéval,

különféle krémekkel töltött fánkok

. A porcukorral való szórás mellett megjelent a mázas borítás,

és a cukros mázakon kívül csokoládéval, egyéb édes krémekkel is

dekorálták a kisült fánkokat.

 

 

Bizony a franciáknak volt is miből kiindulniuk,

hiszen náluk készült az a bizonyos beignet,

ami még Marie Antoinette-t is elcsábította

.A beignet (ejtsd: benyé) nem csak

az lengyel konyhákban forradalmasította a fánkkészítést és fogyasztást,

hanem a francia bevándorlóknak hála Amerikában is megvetette a lábát.

A francia bevándorlók a XVIII. században, Louisianában kezdték el

meghonosítani ezt a süteményt, és a dolog annyira jól sikerült,

hogy a beignet teljesen beépült a kreol konyhába,

1986 óta pedig Louisiana állam hivatalos fánkja.

Az európai beignet variánsok egyik ismertebb példánya

a gesztenyeliszttel készített korzikai fánk, a beignets de farine de châtaigne.

 

Az amerikai kontinensen azonban nem csak

a beignet vált igazán népszerűvé, hanem a hollandok által készített

olykoeks, azaz olajos pogácsa, ami a ma ismert amerikai fánk

egyik előfutárának tekinthető.

A legenda szerint a hollandok fánkjával csak egy baj volt,

mégpedig az, hogy a közepe nehezen sült át,

miközben a felülete már gyönyörű aranybarna volt.

A megoldást Hansen Gregory amerikai hajóskapitány szolgáltatta

1847-ben, amikor rájött arra, hogy a középen átfúrt fánk

sokkal könnyebben átsül, biztosítva a készítőjét

és a fogyasztóját is arról, hogy nem maradt nyers a közepe.

 

Lehet, hogy az amerikaiak számára ez volt az út a megváltáshoz,

de Európa számos országában valószínűleg már jóval korábban is

készítettek lyukas, gyűrű alakú fánkokat.

A gyűrűs fánkok sorába tartozik az ír Gravy-gyűrű és a habzsákból kinyomott,

ricottás tésztájú olasz gyűrű-fánk, a zeppola is.

A zeppolát ritkán fogyasztják magában, leggyakrabban

vaníliás krémet ültetnek a gyűrű közepébe, amit még egy kis csokoládéval, l

ekvárral vagy gyümölccsel is megbolondítanak.

A zeppola nem kifejezetten farsangi fánk, hanem Szent József napjára,

március 19-re készítik el.

 

 

Az égetett tésztás fánkok kapcsán meg kell említsük a képviselőfánkot

és az éclair vagy ekler fánkot is, amelyeket Magyarországon

nagy előszeretettel fogyasztunk, bár ezek nem tartoznak konkrétan

ebbe a körbe, hiszen mindkettőt sütőben sütve készítjük.

Az éclair a XIX. század második felében született,

amerikai leszármazottjának tekinthető a Long John,

amit olajban sütnek, s a legtöbb esetben valamilyen

töltelékkel gazdagítanak, valamint mázzal ízesítenek.

 

A holland és a spanyol hódítások mellett a portugálok is hozzájárultak

a fánk világhódításához.

A japán karinto olyan barna cukorral bevont, élesztővel készített tészta,

portugál eredetű, s nagyjából 1830 óta vált ismertté.

 

A lapos és ropogós csörögefánk nem csak nálunk kedvelt farsangi finomság:

Svájcban a még vékonyabbra és egészen sütött

csöröge-tallérok számítanak a hagyományos karneváli süteménynek.

 

 

Most, hogy ilyen szépen számba vettünk néhány fánkfélét,

lássunk egy gyors, Gombóc Artúr-féle felsorolást.

Van élesztős fánk és sütőporos fánk, van égetett tésztás fánk,

van kerek, van habnyomóból született, kanállal szaggatott,

lyukas közepű, töltött, töltetlen, mázas, habos,

krémes, mézben vagy szirupban áztatott, no meg a csöröge.

A fánktésztát fűszerezhetjük, ízesíthetjük, magvakkal,

aszalt gyümölcsdarabokkal gazdagíthatjuk.

De a vége mindig ugyanaz: megsütjük - és biztos, hogy pillanatok alatt elfogy.

 

Forrás: mindmegette.hu / szöveg /

 

 

 

Fánk, a szalagos. A fánk története hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp